Újabb BL-döntő Németországban!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 23. 14:30
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtöki bejelentése szerint Berlin Bajnokok Ligája-, Varsó pedig Európa-liga-döntőt rendez 2015-ben.


 

Berlin 1936-ban olimpiának, 2006-ban pedig világbajnoki döntőnek adott otthont, az első számú európai klubsorozatban azonban még nem kapott aranymeccset.

„A 2012-es müncheni döntőben mondtam Michel Platininek, hogy nemsokára ismét rangos eseményt szeretnénk rendezni. Köszönöm az UEFA-nak, hogy hisz és bízik abban, hogy a futball igazi ünnepét üljük majd Berlinben” – fogalmazott közleményében Wolfgang Niersbach, a német szövetség elnöke.

Németországnak mostanában kijut a jóból, hiszen tavaly München volt a házigazda, szombaton pedig a Borussia Dortmund és a Bayern München csap össze a londoni Wembleyben.

A 2015-ös Európa-liga-döntőt Varsó érdemelte ki, amely a tavalyi Európa-bajnokság nyitó meccsét, illetve a német-olasz elődöntőt rendezte.

A Nemzeti Stadion 58 ezres kapacitása miatt a BL-fináléról épp hogy lemarad a lengyel főváros, az európai szövetség ezzel igyekezett kárpótolni.

„Csak nagyon kevés stadion képes BL-döntőt rendezni, az Európa-ligában több a lehetőség. Úgy döntöttünk, hogy a 2012-es Eb jó emlékeire való tekintettel visszamegyünk Varsóba, fantasztikus aréna egy gyönyörű városban, Európa közepén” – mondta Gianni Infantino, az UEFA általános igazgatója.

Jövőre a BL-döntőnek Lisszabon ad otthont, az El legjobbjai pedig Torinóban csapnak össze.