Tárgyalnak Dzekóról és Cavaniról!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 21. 13:20
A Napoli elnöke megerősítette, hogy tárgyalásba kezdett a Manchester Cityvel Edin Dzeko és Edinson Cavani jövőjéről. Aurelio de Laurentiis az edzőkérdéssel kapcsolatban sejtelmesen nyilatkozott.


 

„Londonban jártam, hogy előkészítsem a Steve Jobsról készülő film európai bemutatóját. Utána azt mondtam (a sportigazgatónak, Riccardo) Bigonnak, hogy lépjen kapcsolatba a Manchester Cityvel. Hadd beszéljünk Dzekóról és a Cavanival kapcsolatos esetleges terveikről” – mondta a nápolyiak első embere.

„Nagyon sok a duma, amikor viszont költeni kell, akkor kevés dolog történik. Másoknak – nem úgy, mint nekem – nagyon sok időbe telik, míg hozzányúlnak a bankszámlájukhoz.”

A zuhanyhíradó szerint azért is érkezett Londonba, hogy megnyerje edzőnek Rafael Benítezt, ám De Laurentiis ezt kategorikusan cáfolta.

„Nem Benítez miatt utaztam Londonba, hanem a filmes dolgaim miatt. Az elmúlt hat hónapban rengeteg név repkedett, de egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a Napoli sztenderdjeinek megfelel majd az új szakvezető.”

Benítez mellett a Manchester Citytől menesztett Roberto Mancinit emlegetik továbbá a déliek megüresedett kispadja kapcsán.