Révben a Barca és a Real, Neymar dönt

Létrehozva: 2013. május 25. 11:45
A végéhez közeledik az elmúlt évek egyik legnagyobb átigazolási slágertémája, hiszen a Santos bejelentette, hogy elfogadta két klub (a hírek szerint a Real Madrid és a Barcelona) ajánlatát Neymarért. A játékos dönt.


Végre hivatalosan megerősítették azt, amelyet szinte már esztendők óta vártak a futballvilágban, elfogadott a Santos egy ajánlatot Neymarért. Pontosabban mindjárt kettőt, amely döntési lehetőséget hagy a játékosnak.

„Nagy megtiszteltetés és életem legboldogabb pillanata ez – lelkendezett újságírók előtt a 21 éves sztár, aki hozzátette. – Innentől hosszasan gondolkodtam majd a két ajánlaton és döntöm el, hogy melyiket választom."

„A családommal együtt határozok, nincs rajtunk nyomás, nem kell sietni. Talán öt perc alatt, de lehet fél óra és három nap után mondok igent az egyikre, de a családommal összefogva beszéljük meg, mi a legjobb számomra."

Azt hivatalosan nem jelentették ki, hogy a Real Madrid és a Barcelona lenne-e a két jelölt de kiszivárgott hírek szerint a két spanyol óriás csomagja győzte meg a brazilokat, hiába pletykáltak a Bayernről és a Chelsea-ről.

A helyi Folha de Sao Paulo lap úgy tudja, a Barcelona 28 millió euróért és két barátságos mérkőzésért cserébe viszi a támadót, akinek piaci értékét 50 millió euróra becsülik, ám szerződése jövő nyáron, 2014-ben lejár.

Neymar rajta volt az aranylabdások hosszú listáján, ezt végül Lionel Messi nyerte meg és tagja a Selecao keretének, amely a világbajnokság előkészületei közepette a Konföderációs-kupán szerepel júniusban közönsége előtt.