Neymar vagy Seedorf excsapata a jobb?

Létrehozva: 2014. október 16. 14:24
Neymar és Clarence Seedorf volt brazil csapata csatázik a Brazil Kupa negyeddöntőjében, de eltérő célokkal, a Santosnak fontos a továbbjutás, a Botafogo számára inkább a bennmaradás a bajnokságban.


  • Brazil Kupa, negyeddöntő, visszavágó, a bajnoki 7. fogadja a 19. helyezettet, 3-2-ről folytatják.
  • A Santos Neymar volt csapata. Tavaly addig sem ment, amíg ott volt a nemzet zsenije, és csak az ősz végére lendült meg, a 7. helyen befutva. A keret brazil szinten továbbra is erős, ehhez mérve az idén sem remekel, de legalább van esélye a Libertadores-kupára és a dobogóra. Otthon borzasztóan erős, 9-3-2-es mérlege és 22-7-es gólaránya úgy jött össze, hogy az utolsó 10 meccséből 9-et megnyert.
  • Akad pár hiányzó, így Robinho (támadó, 9 bajnoki/3 gól) eltiltott, ahogy néhány további kezdő is, míg a csapat legjobbja, Leandro Damiao (18/4) padozik. Nem a legjobb, de azrét erős felállás várható.
  • A Botafogo az elmúlt években a mezőny első felében szerepelt, tavaly például nagy csatában a 4. lett, de sokra nem ment a Libertadores-kupában. Clarence Seedorf csak egy volt a fontos távozók közül, két kezdő védő, egy kezdő középpályás és egy kezdő támadó is továbbállt. Szét is esett, jelenleg kieső, igaz nagyon szoros a hátulja. Fontos győzelemből érkezik három vereség után, ám ha akar valamit, akkor idegenbeli mérlegén kellene javítani, amely 1-2-11, mellé 6-20-as gólaránnyal. Ezért tart ott, ahol...
  • Sokkal több a hiányzó, így kimarad az első számú kapus, egy kezdő védő, középpályás és támadó, de ez nem minden, sokan pihenőt kapnak, a várható kezdő tizenegy telis tele van cserejátékosokkal.
  • Érthető, a Botafogónak csoda kellene a visszavágón a hazai 3-2-es vereség után, miközben a hétvégén a borzasztó formában lévő, lefelé csúszó Sport Recife következik. Jó esély arra, hogy tovább haladjon kifelé a gödörből a csapat, és esetleg kimásszon a kiesőzónából. A Santos kihasználhatja ezt, és nyerhet, még akkor is, ha nem muszáj, egy szoros vereség illetve egy döntetlen is megteszi az elődöntőért.
  • Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!
BRAZIL KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ:

SANTOS-BOTAFOGO - péntek 02:30 óra (első mérkőzés: 3-2)

Santos: Vladimir - Cicinho, David Braz, Edu Dracena, Mena - Alison, Arouca, Lucas Lima - Rildo, Geuvânio, Gabriel

Botafogo: Andrey - Gabriel, Matheus Menezes, Dankler, Guilherme - Rodrigo Souto, Mario Bolatti, Cachito Ramírez - Rogério, Yuri Mamute, Wallyson.