Messi távozhat? Luis Enrique válaszol!

Létrehozva: 2014. november 21. 18:34
A Barcelona vezetőedzője szerint Lionel Messi remekül érzi magát a katalán klubnál, és szó nincs arról, hogy távozni akarna.


Luis Enrique a Sevilla elleni szombati bajnoki mérkőzés előtt tartott sajtótájékoztatóján cáfolta a közelmúltban felerősödött pletykákat, hogy a 27 éves, négyszeres aranylabdás argentin labdarúgó a klubváltás gondolatával foglalkozna.

A találgatásokat nemrég maga a klasszis indította el azzal, hogy korábbi kijelentését, miszerint a Barcától fog nyugdíjba menni, kissé „fellazította”, teljesen már nem zárva ki, hogy valamikor akár odébb is állhat.

Egyes vélekedések szerint csupán arról lehet inkább szó, hogy Messi az esetleges hosszabbítás előtt még magasabb jövedelmet biztosító szerződést szeretne kötni.

 

Luis Enrique a sajtókonferencián ugyanakkor azt nyilatkozta, nem tud róla, hogy Messi álláspontja jottányit is változott volna. „Én csakis azt hallottam tőle, hogy boldog, és büszke arra, hogy a Barcában futballozhat” – mondta a vezetőedző.