Kirúgják Ranierit a görög kispadról

Létrehozva: 2014. november 15. 15:47
A feröeriektől pénteken elszenvedett kínos, 1-0-s hazai kudarc után távozik posztjáról Claudio Ranieri, a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görög válogatott szövetségi kapitánya.


A Reuters hírügynökség megbízható forrásból úgy értesült, hogy az erről szóló egyezség már megszületett, a szövetség (EPO) még szombaton bejelenti hivatalosan is a válás tényét. A görög sajtó részleteket is tud:

Az olasz szakember és Jorgosz Szarrisz, az EPO elnöke reggel tárgyalt egymással és az a megoldás született, hogy a 63 éves Ranieri a keddi, szerbek elleni barátságos mérkőzés után távozik posztjáról.

A tréner júliusban vette át a világbajnokságon nyolcaddöntős együttest. A csapat az Eb-selejtezőkön eddig csak egy pontot szerzett, négy találkozójából hármat elvesztett, s ezzel az F csoport utolsó helyén áll.

A hatosban harmadik magyar válogatott éppen a görögökkel játssza majd következő mérkőzését a kvalifikációs sorozatban, március 29-én fogadja a déli riválist.