Hivatalos: Gattuso a Palermo edzője

Létrehozva: 2013. június 19. 17:45
Immár hivatalos, amit nagyjából három hete sejteni lehetett, egyik „edzőtemetőből" a másikba igazol Gennaro Gattuso, aki a Sion labdarúgói és játékosedzői feladatai után ősztől a másodosztályú Palermo trénere lesz.


A szicíliaiak szerdán jelentették be hivatalosan az elmúlt két évben 11. vezetőedzőjük kinevezését, ami nem lehet valami biztató a korábbi olasz válogatott középpályásnak, de úgy is fogalmazhatunk, hogy már megszokta.

Miért? Mert utolsó állomáshelyén Vanczák Vilmosék csapata az elmúlt 14 hónapban nyolc trénert „fogyasztott" el, köztük a játékosedzői szerepköréből őt is leváltotta, de futballistaként az idény még Svájcban zárta le.

A cél nyilvánvaló, a tavaly az élvonal 18. helyén zárt együttest vissza kell juttatnia az élvonalba. Ha nem sikerül, jó eséllyel ő lesz a 31. szakember, akit az elnök, Maurizio Zamparini eltávolít a helyéről saját 2002-es regnálása óta.