Futács csereként szerzett győztes gólt

Szerző: SHLétrehozva: 2012. április 15. 11:40
Futács Márkó a 76. percben csereként állt be a vendégcsapatba a Doncaster Rovers - Portsmouth másodosztályú angol bajnokin, és a hajrában győztes gólt szerzett. Jöhet a Crystal Palace!


 

Futács Márkó a 76. percben állt be a Portsmouth csapatába, amely a magyar utánpótlás-válogatott csatár hosszabbításban szerzett góljának köszönhetően 4–3-ra győzött a Doncaster Rovers otthonában.

„Az elmúlt hetekben rendre a cserepadra jelölt az edzőnk, amit azzal magyarázott: kicsit le akarta venni a vállamról a terhet, mert fiatal vagyok, és a csapat kiesés ellen folytatott harca láthatóan rám is nyomást gyakorolt - mondta a 22 éves játékos. - Ráadásul felépült Luke Varney is, aki a sérülése előtt vezette a házi góllövőlistát."

"Elfogadtam Michael Appleton döntését, ugyanakkor bevallom, bíztam benne, hogy idővel visszakerülhetek a kezdőbe. De mivel volt periódus, amikor az eredmények is jöttek, nem bontotta meg az együttest a tréner, így mostanában a kispadról beszállva kellett segítenem. Nem sértődtem meg, nem húztam a számat a csapathirdetéseknél, hanem készültem becsülettel, és próbáltam a pozitívumokból erőt meríteni."

A csatár a Birmingham elleni meccsen is betalált, ez pedig összejött a Doncaster ellen is. A találkozó ugyanakkor nem kezdődött jól a Porstmouth-nak, a házigazdák gyorsan kétgólos előnyt szereztek. David Kitson korai beállítása jó húzásnak bizonyult, felpörgette a játékot, és egyenlített a vendégcsapat.

"A hosszabbítás utolsó percében egy beadást követő csúsztatás után elém került a labda, toltam rajta egyet, és körülbelül nyolc méterről a kilépő védők és kapus mellett ballal a hosszú sarokba lőttem. Hihetetlen érzés volt, rohantam a szurkolókhoz, akik végig mellettünk voltak, és elképesztő őrjöngés vette kezdetét. Fontos három pontot szereztünk, és bízom benne, hogy kedden a Crystal Palace-t is legyőzzük – talán már velem a kezdőben.”