Formán kívül, sok hiányzó: vereség?!

Létrehozva: 2014. november 15. 09:00
Nem lennénk a Criciúma helyében a brazil bajnokság 34. fordulójában, hiszen hetekkel a szezon vége előtt öt vereséget számlál zsinórban, kulcsemberek sora hiányzik, és a liga egyik legjobb csapata érkezik. Mégis...


Criciúma-Grémio - kezdés 22:30 óra

  • A Criciuma tavalyi 14. helye után az idén sem számíthatott sok jóra. Sokáig nem állt rosszul, ám az őszre teljesen elvesztette a fonalat. Az utolsó öt bajnokiját elbukta, hármat közülük két találattal, így hazai pályán sem tudott alkotni, pedig ott nagyszerűen szerepel, 7-4-5-ös mérleg mellé 17-14-es gólaránnyal, miközben idegenben 0-5-12-t és 7-33-at tud. Még nem reménytelen a helyzete, hiszen öt fordulóval a vége előtt hat pontra van a kiesőzónától, de ilyen formában mégis hogyan lehet elvárni, hogy fordítson. Ezen felül összesen akár nyolc játékost is nélkülözhet, így az első számú kapust, három kezdő védőt és egy kezdő támadót. A többiek pótolhatók, és igen, tudni kell, Brazíliában óriási keretekből gazdálkodnak, megoldják néhány hiányzó helyettesítését.
  • A Grémio egy hagyományos élcsapat, évek óta stabil, erős kerettel bír és a dobogóért harcol. Most sincs ez másképp, négy 57 pontos csapat egyikeként a 4. A nem túl gólgazdag brazil bajnokságban is kitűnik azzal, hogy 33 mérkőzésen 31-19-es gólaránnyal áll, ennél kevesebb gólt csak három csapat, így a Criciúma rúgott, de kevesebbet egy csapat sem nyelt. Remek formában van, néhány döntetlen mellett régóta veretlen. Idegenben különösen defenzív, 4-6-6-os mérlege és 9-11-es gólaránya nem az igazi, ahogy az sem, hogy az utolsó öt mérkőzésén csak egyszer nyert. Maximálisan motivált lehet a dobogó és a Libertadores-kupa miatt, és igazán fontos hiányzókkal sem számol.
  • Adott a liga legrosszabb és az egyik legjobb csapata. Hazai oldalon borzasztó, a másikon kitűnő forma, az egyiken fontos hiányzók, a másikon nem. Az odds mégis magas. Értjük, hogy idegenben kínlódnak, míg a Criciúma itt szerezte pontjait, de 2,00 felett jó ajánlatnak számít.
  • Van egy tipped? Fogadj ITT!