Ferguson lett az Év Menedzsere

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 21. 09:04
Sir Alex Ferguson, a Manchester United 26 és fél év után leköszönő trénere és lelke lett az Év Menedzsere Angliában. A díjat egy londoni vacsorán vette át, ahol hozzátette, úgy érzi, hogy a bajnokcsapatot jó kezekbe adja át.


 

A 71 éves skót menedzser utolsó mérkőzése a Manchester United élén emlékezetes marad, hiszen csapata gólzáporos 5-5-t játszott a West Bromwich Albion otthonában. Bár a győzelmet nem sikerült megszerezni, a meccs történelminek tekinthető, ugyanis ilyen eredmény még soha nem született a Premiere League történetében.

"Egyszerűen elsöprő volt - emlékezett Sir Alex Ferguson. - A csapat fantasztikus volt, és gratulálok a West Bromnak, mert remekül csinálta. Bizonyos szempontból örülök, hogy vége van a meccsnek, mert nagyon kemény munka volt! Azt hiszem, a WBA edzőjének is kellene adni egy díjat, mert aki öt gólt rúg a Manchester Unitednek, az megérdemli."

Ferguson azért hozzátette, hogy bár ő távozik, a United jó kerzekben lesz, és a fiatalokra épül a csapat. Ráadásul a klub hétfőn legyzőte a Tottenham Hotspur csapatát at U21-esek között, így bajnok lett.

"Mindig is nagy hangsúlyt fektettünk a fiatalokra, már azelőtt is, mielőtt ide jöttem. Ezt Sir Matt Busby kezdte, aki a Manchester Unitedet első angol klubként Európába vezette. Ez később is így maradt, és én is igyekeztem ennek szellemében cselekedni, még ha manapság ez sokkal nehezebb is."

Ugyanezt a díjat a másodosztályban, a Championshipben Malky Mackay, a Cardiff City menedzsere kapta meg, aki visszavezette csapatát az első osztályba. Gary Johnson (Yeovil Town) a harmadosztályban, Martin Allen (Gillingham) pedig a negyedosztályban lett díjazott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Fergusont már nem érdekli Rooney
Sir Alex Ferguson, a Manchester United szezon végén leköszönő menedzsere úgy nyilatkozott, hogy Wayne Rooney átigazolási kérelmének ügye már nem az ő dolga, ő ezt egyszer végigjátszotta 2010-ben. Ellmondta, hogy a helyzet...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Így nézhet ki a jövő Manchester Unitedje
A 2012/2013-as szezon végén Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás menedzsere elhatározta, hogy visszavonul, miután 26 és fél éven át irányította a csapatot. A klub napokkal később bejelentette, hogy utódja az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mourinho: hiányozni fog nekünk Ferguson
José Mourinho, a Real Madrid trénere a szezon végi spekulációk szerint vissza fog térni Angliába, a Chelsea élére, de azt elmondta, hogy a legjobban kollégája és barátja, Sir Alex Ferguson, a Manchester United 26 és fél év után...
Tovább a teljes cikkhez »