Dungával kezdhet új korszakot Brazília

Szerző: MTILétrehozva: 2014. július 22. 17:42
A játékosként 1994-ben világbajnok Dungát nevezték ki a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának.


A szövetség kedden jelentette be, hogy ismét a korábbi kiváló játékosra esett a választás, Dunga ugyanis 2006-tól 2010-ig már irányította a nemzeti csapatot, melytől a 2010-es vb negyeddöntős kudarca után kellett távoznia.

Dunga előző ciklusában 60 mérkőzésen vezette a Selecaót, amely ezekből 42-t megnyert, és 12 döntetlen mellett hatot veszített el.

Az eddigi szakvezető, Luiz Felipe Scolari a hazai rendezésű világbajnokság után mondott le, elsősorban a későbbi vb-győztes németektől az elődöntőben elszenvedett 7-1-es vereség miatt, de egy héttel ezelőtti távozásában az is szerepet játszott, hogy a brazilok a bronzmérkőzésen is simán, 3-0-ra kaptak ki a hollandoktól.