Casillas nélkül a Real, derbin a Barca

Létrehozva: 2013. május 25. 17:24
José Mourinho utolsó előtti mérkőzésén is letette névjegyét a Real Madrid kispadján, hiszen látszólag nagyobb indok nélkül tette ki a keretből az eddig kispados Iker Casillast a La Liga 37. fordulójában. Míg a királyiakra egy BL-re pályázó sikeréhes csapat lesz, a Barcelona derbire utazik az Espanyolhoz, ahol szintén nem lazázhat.


REAL SOCIEDAD-REAL MADRID, vasárnap 20 óra

A Real Sociedad az idény meglepetéscsapata Spanyolországban, ahhoz hasonló teljesítményt nyújt, mint 2003-ban, amikor az ezüstéremig menetelt. Azóta 15. helynél jobbat nem ért el az élvonalban és három idényt a másodosztályban is lehúzott, mielőtt tavaly visszatért. Az idei siker kulcsa néhány futottak még kategóriába tartozó igazolás csúcsra járatása, és az, hogy alig bajlódott a keret sérüléssel, szinte 14 játékos vitte végig a szezont.

Támadásban négy kulcsember van, az Arsenalt megjárt Carlos Vela, aki 34 bajnokin 14 gólt lőtt, míg csatártársa, Agirretxe 32-n 13-at. A középpályán Xabi Prieto és Gonzalo Castro 7-7 találattal vitte a prímet, a védelemben pedig szinte csak négyen voltak felelősek azért, hogy a liga hatodik legkevesebb gólját kapták.

A tét óriási, a Valenciával fut versenyt a csapat a negyedik helyért, amely Bajnokok Ligáját érhet. Dolga papíron nem könnyű, mert a Real Madridot fogadja, de nem mindegy, mikor. A királyiak idénye ugyanis véget ért. Az ezüstérem garantált, a BL-től búcsúztak, a kupadöntőt elveszítették, már nincs miért pályára lépni, ráadásul a vezetőedző, José Mourinho távozik az idény végén, így nagyon neki sem kell bizonyítani, az utódot pedig még nem is ismerni.

A portugál tréner utolsó előtti mérkőzésén azért mégsem maradt tétlen, így az eddig kispados Iker Casillast nem is nevezte a találkozóra. Diego López mellett Adánt és Jesust találjuk a névsorban, Sergio Ramos, Raphael Varane és Xabi Alonso sérülés miatt hiányzik. A vezetőedző kupadöntőbeli lelátóra való száműzetése nyomán kapott eltiltása a bajnokira nem érvényes, így ő is leülhet a kispadra, ahogy Cristiano Ronaldo is pályára léphet.

A másik oldalon, a baszkok színeiben komoly érvágás az említett Vela eltiltása a támadósorból, egy cserének számító középpályás az egyetlen sérült, kérdéses egy kezdő és egy inkább csere középpályás játéka.

A Real Madrid várható kezdőcsapata: López - Essien, Albiol, Ramos, Marcelo - Khedira, Modric - Di María, Özil, Ronaldo - Higuaín.

ESPANYOL-BARCELONA, vasárnap 20 óra

Azok után, hogy a múlt héten Barcelona utcáin is megünnepelte története 22., az utolsó öt évben pedig negyedik bajnoki címét az együttes, vasárnap a Nou Campban átvette a trófeát lelkes közönsége előtt. A nagy örömködést követően azonban Tito Vilanova vezetőedző távozott, New Yorkban folytatta rákos fültőmirigyének kezelését.

A keret is komoly változások elé néz, így védőket készülnek igazolni, miközben Neymarért tett brazil hírek szerint 28 millió eurós ajánlatukat végre elfogadta a Santos. Az ügy azonban nem lefutott, hiszen a Real Madrid is sikerrel járt, innentől az inkább katalánok felé hajló támadón múlik, hogy melyik irányba húzza majd a szíve. Ami gyanús, hogy David Villa, Éric Abidal és Victor Valdés mind új csapat után néz, de mások is követhetik őket.

Vasárnap két hiányzóval számol Jordi Roura segédedző, a biztosan aranycipős Lionel Messi és a veterán hátvéd, Carles Puyol marad ki, így valószínűleg a legutóbb a Valladolidot 2-1-re verő kezdő fut ki ismét a pályára.

Addig azonban még hátra van két nevében tétmérkőzés, ugyanis hiába derbi a vasárnapi, nincs különösebb szerepe az eredménynek. Éppen ezért kerekedhet egy kiváló, nyílt mérkőzés ebből, hiszen van miért visszavágni a hazaiaknak, akik az utolsó öt egymás elleniből négyet elbuktak, az utolsó kettőt pedig kétszer 4-0-ra.

A jelenlegi 11. hely megnyugató, de csak azután indult meg a szekér, hogy kirúgták az elmúlt években kiváló eredményeket produkáló Mauricio Pochettinót (ő azóta a Southampton menedzsere), helyére Javier Aguirre került november 28-án, és a korábbi mexikói kapitány segítségével simán és korán biztosították bennmaradásukat.

Három eltiltott visszatér, a védelem bal oldaláról Víctor Álvarez szívműtéten esett át, ő rá hosszú távon nem lehet számítani. Ezúttal egy csere középpályás marad ki eltiltás miatt, egyébként mindenki ott lehet a keretben.

A Barcelona várható kezdőcsapata: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano, Alba - Xavi, Busquets, Iniesta - Pedro, Fabregas, Sánchez.

LA LIGA, 37. FORDULÓ:

Getafe-Rayo Vallecano, 20 óra
Valencia-Granada, 20 óra
Osasuna-Sevilla, 20 óra
Real Sociedad-Real Madrid, 20 óra
Málaga-Deportivo La Coruna, 20 óra
Espanyol-Barcelona, 20 óra
Real Valladolid-Celta Vigo, 20 óra
Atlético Madrid-Mallorca, 20 óra
Real Betis-Real Zaragoza, 20 óra
Athletic Bilbao-Levante, 20 óra

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1 FC Barcelona 36 30 4 2 109 39 70 94
2 Real Madrid 36 25 6 5 96 37 59 81
3 Atlético Madrid 36 22 6 8 62 30 32 72
4 Real Sociedad 36 17 11 8 66 46 20 62
5 Valencia CF 36 18 8 10 63 50 13 62
6 Málaga CF 36 15 9 12 49 45 4 54
7 Real Betis 36 15 7 14 52 55 -3 52
8 Rayo Vallecano 36 15 4 17 46 63 -17 49
9 Sevilla FC 36 13 8 15 53 49 4 47
10 Getafe CF 36 13 8 15 42 53 -11 47
11 RCD Espanyol 36 11 11 14 43 49 -6 44
12 Athletic Bilbao 36 12 8 16 42 62 -20 44
13 Real Valladolid 36 11 10 15 47 52 -5 43
14 Levante UD 36 11 9 16 38 56 -18 42
15 Granada CF 36 10 9 17 35 53 -18 39
16 Osasuna 36 9 9 18 29 45 -16 36
17 Deportivo La Coruña 36 8 11 17 46 66 -20 35
18 Real Zaragoza 36 9 7 20 36 55 -19 34
19 RCD Mallorca 36 8 8 20 39 70 -31 32
20 Celta de Vigo 36 8 7 21 34 52 -18 31