Carrick lesérült, Fletcher Londonban

Szerző: SHLétrehozva: 2015. január 30. 21:08
Harmadszor is megsérült a szezonban Michael Carrick. Izomszakadás miatt egy hónapra harcképtelenné vált a Manchester United 33 éves védekező középpályása.


Louis van Gaal kizárta annak az eshetőségét, hogy emiatt kilép a játékospiacra az egyesület.

"Nincs nap, hogy ne hoznának szóba velünk valakit, de a helyzet az, hogy a hajrában már nem vásárolunk, csak eladunk" - nyilatkozta az MU holland menedzsere.

LvG elsősorban Andersonra és Darren Fletcherre célozhatott, előbbi az Internacionallal, utóbbi a West Hammel áll tárgyalásban.

A brazil hét és fél esztendő után távozhat (végleg) az Old Traffordról 2,5 millió fontért, míg a csapatkapitány-helyettes skót húsz év elteltével (!), ingyen hagyhatja el szeretett egyesületét.

A jelek szerint a következő hetekben csupán három stabil kerettag áll majd rendelkezésre klasszikus belső középpályás pozícióban: Blind, Herrera és Fellaini.

Címkék: Michael Carrick