Több meghatározó lap és szakportál állította keddel éjjel és szerdán reggel, hogy az olasz szakember veszi át az irányítást a fővárosiaknál. A L'Equipe szerint csak 2014 nyaráig, tehát átmeneti jelleggel írt volna alá, a lehetőséget pedig az teremti meg, hogy 3 millió euróért a klub ki tudja vásárolni a szövetségi kapitányt az orosz labdarúgó-válogatottnál élő szerződéséből. Azóta tisztult a kép és úgy tűnik, hogy nagyobb a történet füstje, mint a lángja.
Pedig egyes források pedig már nagyon összerakták a képet, azért csak egy esztendőre ír alá, mert Arsene Wenger szerződése 2014-ben lejár az Arsenalnál, és a hosszú távú vezetőedző a francia lehet a Parc de Princes-ben.
Ehhez képest a La Gazzetta Dello Sport szerdán közölte, hogy Capello édesapja valóban a PSG illetékeseivel tárgyalt, ám szó sincs megállapodásról. Sőt semmi nem lesz belőle, mivel Pierfilippo Capello közölte a francia bajnok képviselőivel, hogy az orosz szövetség nem hajlandó egy évvel a világbajnokság előtt megválni a kapitánytól.
Sőt, Vitalij Mutko orosz sportminiszter reagálva a hírekre tovább ment: "Azt szeretném, ha Capello 2018-ig maradna. Beszélni fogok erről a sportági szövetség elnökével, hogy kidolgozzuk a részleteket" - jelentette be szerdán.
Az orosz szövetséget korábban négy éven át vezető Mutko hozzátette, az olasz szakembert kedden felhívta 67. születésnapja alkalmából, s ő nem zárkózott el a hosszú távú együttműködéstől. A tájékoztatásból az is kiderült, Capello jelenleg pihen, nem tartózkodik Moszkvában, így a hosszabbításra júliusban térnek vissza a felek.
Capello irányításával az orosz válogatott második helyen áll a 2014-es brazíliai világbajnokság selejtezőcsoportjában, hátránya két pont Portugáliával szemben, de kettővel kevesebb meccset játszott, mint riválisa.
