Botrányos védelmek, ha találkoznak

Létrehozva: 2014. október 18. 12:31
Sem a Schalke, sem a Hertha nem képes védekezni, viszont támadásban egészen jó erőkből áll. Adja magát tehát nagyon valami a Bundesliga 8. fordulójának 18:30-as összecsapására.


  • A német bajnokság 8. fordulójában a 11. fogadja a 12. helyezettet.
  • A Schalke hagyományosan a Bundesliga egyik nagyágyúja. Az elmúlt szezonban is odaért a dobogóra, de elég kalandosan. Sok sérült és tartósan rossz forma az ősszel kis híján megpecsételte a sorsát. A nyáron kevés változás történt, a legnagyobb értékek megmaradtak, így a cél azonos maradt, a legjobb három. Ehhez képest mélyrepülés kezdődött, szeptember 23-ig egy bajnokit sem nyert, és már 12 gólt kapott, ami a harmadik legrosszabb a ligában. Támadásban óriási erővel bír, és előbb-utóbb meglendül. Frissen váltott edzőt, visszatér a színre a Chelsea hőse, Roberto Di Matteo.
  • Két kezdő védő, egy csere védő, két kezdő és egy csere középpályás hiányzik.
  • A Hertha tavaly nagyot játszott, újoncként szinte már az ősszel bennmaradt, így tavasszal belefért, hogy becsússzonak vereségek. A nyáron eladta Adrian Ramost, legjobb támadóját a Dortmundnak, ám Julian Schiebert behozva jól járt, aki rögtön az első két meccsén három gólt lőtt, igaz azóta egyet sem. Mellette Ronny szintén háromnál jár, rajtuk függ a csapat támadásban. Védekezésben egyenesen botrányos, az Augsburg és a Wolfsburg ellen megúszta összesen egy bekapott góllal, ám a maradék öt mérkőzésen 13-at nyelt, a 14 pedig a második legrosszabb a Werder után.
  • Két kezdő védő és egy kezdő középpályás hiányzik.
  • Két botrányosan védekező, kiszámíthatatlan, rapszodikus csapat találkozik. A Schalkéban nem bíznak a fogadók, száll is felfelé az odds, miközben a Herthában is nehéz megbízni. Háromesélyben csábító az 1-es 1,80 felett, de sokkal okosabb tippnek látszik a gólok, amit 1,65 körüliért adnak.
  • Van egy jó tipped a mai foci meccsre? Fogadj rá ITT!
BUNDESLIGA, 8. FORDULÓ

SCHALKE-HERTHA 18:30 óra

Schalke: Fährmann - Uchida, Höwedes, Neustädter, Fuchs - Höger, K.-P. Boateng - Choupo-Moting, M. Meyer, Draxler - Huntelaar

Hertha: Kraft - Pekarik, Heitinga, Lustenberger, N. Schulz - Hosogai, Skjelbred - Roy Beerens, Stocker, Haraguchi - Kalou

Oddsok: Schalke (1,75), döntetlen (3,55), Hertha (4,40)