A 76 éves politikus újságírók előtt szólalt meg a szakember ügyében, ugyanakkor megkérdőjelezik azt, hogy mennyire megalapozottak az elhangzott mondatai és mennyire lehet neki elhinni azt, amelyet állít.
„A Romához csatlakozik – válaszolta a sajtó munkatársai előtt csütörtökön Berlusconi, aki azt is elárulta, hogy nem kell sokat várni. – A bejelentés a következő bajnoki, a Siena elleni mérkőzés után következik vasárnap."
Úgy hírlik Olaszországban, hogy a Farkasok már márciusban megkörnyékezték a trénert, és azóta sem hagyták békén, a héten pedig a Milan hivatalos közleményben cáfolta, hogy megegyezett volna Allegri a fővárosiakkal.
Ezek szerint mégis?