Beckham visszatérhet az Old Traffordra

Szerző: SHLétrehozva: 2013. május 18. 10:04
A Manchester United mindig is figyelt egykori játékosaira, és hosszabb-rövidebb időre többeket is visszavett alkalmazásába profi karrierjük után. Most ugyanígy van ez a szezon végén visszavonuló David Beckhammel is, akit nagykövetnek akar felkérni a patinás angol klub.


 

A Manchester Evening News információi szerint David Beckham 38 évesen visszatérhet az Old Traffordra, ahonnan sokak szerinte talán el se kellett volna mennie. A középpályás a napokban jelentette be, hogy a szezon végén befejezi profi pályafutását, de a jövőről még nem mondott semmit.

Becks 11 éven át, 1992 és 2003 között játszott a Manchester United felnött csapatában, és fontos része volt az 1999-ben triplázó (angol bajnoki cím, FA-kupa és Bajnokok Ligája) történelmi csapatnak. 394 meccsen 85 gólt rúgott, mielőtt a Real Madridhoz igazolt.

Később kipróbálta magát a Los Angeles Galaxy, az AC Milan és a Paris Saint-Germain csapataiban is. A manchesteri klub most szeretné felkérni nagykövetnek a világszerte még mindig az egyik legnépszerűbb focistát. Ezzel a klubtulajdonos Glazer-család nem titkolt szándéka az is, hogy a földgolyón egyre népszerűbbé tegyék a klubot.

Hiszen eddig majdnem mindig jól sült el az, aminek David Beckham az arca volt. Éppen ezért viszont arra is fel kell készülniük az amerikaiaknak, hogy a játékos dúskálni fog az ajánlatokban, még akkor is, ha maga Beckham nyilatkozta, hogy egyszer mindenképpen nagykövet szeretne lenni az MU-nál.

"Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb, valamilyen úton-módon így lesz. Ez egy történelmi klub, és lehet, hogy más együtteseknek több pénzük van, és több játékost tudnak vásárolni, de ha a Manchester United hívja az embert, lehetetlen nemet mondani."

"Látják Önök is Robin van Persie esetét, aki hosszú éveket töltött az Arsenalnál, de amikor a Man. United kopogtatott nála, nem tudott nemet mondani. Ilyenkor nem számít, más klubok mennyire érdeklődnek, és mennyi pénzt ajánlanak."

Ha David Beckham elvállalja a nagyköveti szerepkört, akkor olyan klublegendákhoz csatlakozik majd, mint Denis Law, Sir Bobby Charlton, Bryan Robson, Peter Schmeichel, Gary Neville, Andy Cole, és nagy valószínűséggel egykori mestere, a szezon végén ugyancsak visszavonuló Sir Alex Ferguson.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Beckham is bejelentette: visszavonul
David Beckham, a Paris Saint-Germain 38 éves angol középpályása bejelentette, eljött az ő ideje is, és szezon végén lezárja rendkívül sikeres profi labdarúgó-pályafutását. Követi öreg mesterét, Sir Alex Fergusont, a Manchester...
Tovább a teljes cikkhez »