Ancelotti menne, Beckhamet kihagyta

Létrehozva: 2013. május 25. 20:58
Megerősítette korábbi szándékát Carlo Ancelotti, aki a szombati sajtótájékoztatón az hangoztatta, hogy korábbi kijelentésének megfelelően továbbra is távozni szeretne a PSG-től, de csak személyes indokokra hivatkozik.


A szakember a Lorient elleni hétvégi, már tét nélküli bajnoki előtt találkozott az újságírókkal és természetesen nem az volt a slágertéma, hogy ki játszik és ki padozhat a találkozón. Sokkal inkább saját jövője.

„Nem gondoltam meg magam – kezdte határozottan, majd hozzátette. – A következő napokban megtárgyaljuk és megpróbáljuk a jó megoldást megtalálni számomra és a klub számára. Nagyon nincs miről beszélni az idény utolsó bajnokija előtt, a csapat körüli hangulat továbbra is pozitív, így meglátjuk, mit hoz a vasárnapi találkozó."

Ezután visszakanyarodott saját helyzetére: „Időre van szükség, hogy határozzunk, mert nehéz ügy. A héten nem ültünk le, így nem tudok újat mondani. A Real Madriddal sem vettem fel a kapcsolatot, ez csakis köztem és a PSG között zajlik, még ha a királyiak lehetőséget is jelentenek" – ismerte el érdeklődését a José Mourinho megüresedő posztjára.

„A Lorient elleni nem feltétlenül az utolsó mérkőzésem itt, nem vagyok benne biztos. Még van hátra egy év a mostani szerződésemből, ha pedig nem találunk megoldást, akkor tiszteletben tartom. Egy kontraktust fel lehet bontani, de csak akkor, ha mindkét fél egyetért. Azt nem mondhatom meg, miért távozom, személyes ügy" – zárt sejtelmesen.

Ami azonban érdekes, hogy David Beckhamet nem nevezte a PSG utolsó meccsére, így a visszavonuló angol válogatott pályafutása néhány nappal korábban véget ér, sőt ugyebár ezzel a múlt hétvégén véget is ért.