A Chelsea-é az arany - kész, vége?

Létrehozva: 2014. október 1. 17:50
A Chelsea-t a szezon előtt is aranyesélyesnek titulálták, azóta tavalyi két legyőzőjét már letudta, és hat forduló után magabiztosan vezeti a Premier League-et. Máris eldőlt minden? Kínlódik a Manchester United, az Arsenal, a Liverpool, a Tottenham és az Everton, ki lesz így a dobogós? Rókakoma a Premier League-et elemezte.


AZ ARANYCSATA

Chelsea

A nyáron tökéletesen igazolt a már tavalyi versenyképes keretéhez, Diego Costával megvan a klasszis csatár, míg a rutinos Cesc Fabregas a fiatalos támadó középpályának adott tartást. Nyolc gól, illetve hat gólpassz kettejük eddigi bajnoki mérlege. Nehéz sorsolása ellenére áll az élen, öt győzelme gólzáporosra sikerült, nincs tovább rombolás, védekezés és kiizzadt sikerek, mint a múlt szezonban oly sokszor. A Leicester és a Burnley ellen meg sem erőltette magát, az Everton ellen jött ki, hogy mit tud igazából, a Swansea vezetése csak felhergelte. A Manchester City otthonában változatos mérkőzésen érdekes módon a hajrában emberelőnyben szorult be és herdálta el előnyét. Az Aston Villát elintézte azóta. Nincs gyenge pont, bőséges a keret, bírni fogja a kettős, hármas terhelést is, és még a Bayern, Real, Barcelona hármas ellen is versenyképes lehet. Az ezüstérem garantált, de az arany a papírforma.

Manchester City

A címvédő a nyáron az UEFA Fair Play szabályai miatt egy-két megaüzlet mellett nem feszítette tovább a húrt. Tavaly ilyenkor messze a liga legjobb keretét tudta magáénak, ehhez képest kalandosan lett meg az arany. Mostanra fordult a kocka, a Chelsea utolérte minőségben, és egyelőre a forma a kihívó javára dönt, az olyan kulcsemberek, mint Yaya Touré, David Silva vagy Edin Dzeko nem nyújtják az elvárt extrát. Legalább sérülései után Sergio Agüero meglendült. A Liverpool és a Newcastle lelépése után a Stoke City otthonában lepte meg, az Arsenal ellen igazságos volt a 2-2, a Chelsea ellen is rászolgált az egy pontra. A Hull City ellen végre támadásban is parádézott. Korai még leírni a gyárvárosiakat, de a müncheni gyáva játék és a Roma ellen kínlódás ijesztően hat, amikor egy ilyen szupercsapatról van szó. Ezüst néz ki, sőt, ha nagyon elveszi az energiáit a BL, akkor hátra is nézelődnie kell.

HARC A DOBOGÓÉRT

Manchester United

David Moyes példátlan mélységekbe rántotta, ám az elmaradó erősítések miatt ez már egy régebb óta érő kudarc volt. Szerencséjére az utóbbi időben óriási szponzori pénzek áramlottak a klubhoz, így tudta finanszírozni a Premier League-történet legnagyobb bevásárlását. Radamel Falcao, Ander Herrera, Marcos Rojo, Daley Blind, Luke Shaw ötösre 193 millió eurót költött, és így is maradt lyuk a keretben. Egy sztárvédő hiányzik egy védekező középpályással együtt. Néhány sérülés és máris kész a katasztrófa: megfogta a Swansea, a Burnley, a Sunderland, ötöt kapott a Leicestertől, és végignézve a sorsolása könnyebb nem is lehetne. Persze minden kezdet nehéz, Wayne Rooneynak sem megy igazán. Ha összeáll a kép Louis van Gaallal márpedig előbb-utóbb összefog, akkor a top4 és a dobogó realitás. Óriás előny, hogy se BL, se El, se Ligakupa, pontosan úgy, mint a múlt idényben a Liverpoolnak.

Arsenal

Tavaly után az idén is jött egy bombaigazolás, Alexis Sánchez miatt sokan dicsérték Arsene Wengert, ám a kép felemás. Hasonló karakterű játékosból tud felvonultatni az Arsenal, ám egy Diego Costa féle klasszis csatár (Danny Welbeck szerintünk nem üti meg ezt a szintet) és egy Nemanja Matics típusú kíméletlen védekező középpályás nagyon hiányzik. Nem tud szabadulni démonaitól, tavaly Mesut Özillel kilőtt, sokáig vezette a bajnokságot, de a sérülések és a többszörös terhelés szépen-lassan felőrölte. Az új szezonban már az elejétől küzd, egy fél kezdő (Ramsey, Arteta, Monreal, Giroud, Debuchy, Sanogo, Walcott) hiányzik. Sok gólt kap, rúgni azért rúg szépen, nem szabad elfeledni, hogy jó kemény sorsolással indított, az Everton, Man. City, Tottenham trióval a háta mögött lassan megindulhat. Segítheti ügyét, hogy csoportja a BL-ben verhető. A szokásos top4 reális és megcsíphető.

Liverpool

Tavaly rendkívül kényelmes helyzetben volt, elvárás és BL nélkül focizhatott, akadt vezéregyénisége és a liga legjobb támadósorával játszott. Mostanra minden megváltozott. Hiába váltotta Luís Suárezt nyolc játékosra (Adam Lallana, Dejan Lovren, Lazar Markovics, Mario Balotelli, Alberto Moreno, Emre Can, Rickie Lambert, Javier Manquillo) és nem árusított ki, több sebből vérzik. Fiatalokat, vagy ezen a szinten rutintalanokat vett, Balotelli már nem a régi, így nincs vezéralak, már az ellenefelek is ismerik a Vörösöket és ott a kettős terhelés a BL-lel. Erre rakodott rá a sok sérült (Can, Joe Allen, Glen Johnson, Jon Flanagan és Daniel Sturridge sem utazott el Bázelbe). Egy meggyőző meccse volt a Tottenham ellen, amúgy - nehéz sorsolással - meglepő vereségek, gólínség sújtja, védelme még nem állt össze. A 14. hely nem akkora szenzáció, szerintünk se dobogó, se BL, maximum 5-6. hely lesz ebből.

Tottenham

Tavaly nyáron olyan volt a klub, mint egy felelőtlen tinédzser az első fizetésével a kezében. Ész nélkül herdálta el a Gareth Bale-ért kapott 90 millió eurót, egyedül talán Christian Eriksen vált be, de Roberto Soldado vagy Erik Lamela nagyon nem. Edzőfronton sem volt következetes, André Villas-Boast türelmetlenül kivágták. Így borítékolható volt, hogy marad a megszokott Európa-liga. A nyáron nem is nagyon erőltette, hat játékosra költött el 33 millió eurót, a bukottakból adott el rendesen. Legalább hozott egy feltörekvő, tehetséges edzőt, Mauricio Pochettinót. A keret nyilvánvalóan kevés a BL-helyekre, legalább néhány tavalyi temetett igazolás beépült. Jól kezdett, de immár négy forduló óta nem nyert. Megint az El-ért csatázhat, de a top5 már meglepetésnek számítana.

Everton

Zökkenőmentes sikerült a David Moyes leváltása, a tehetséges Roberto Martínezzel majdnem a BL-ig jutott a nagy tavaszi hajrával. A nyáron alig adott el, ám Romelu Lukakura klubrekordot jelentő 35 millió eurót költött, amiben van kockázat, fontosabb érkező Gareth Barry és a Fradiból Muhamed Besic. Az erőssége, a csapategység hagyja egyelőre cserben. Védelme darabokban áll, a 14 kapott gól a legtöbb, a Liverpool ellen a végén mentett pontot, a Chelsea-től hatot kapott, az Arsenalt kétgólos előnyről sem tudta verni. Top6-7-nél több aligha néz ki...

SÖTÉT LOVAK

Southampton

Augusztus elején sokan a múlt szezon meglepetéscsapatának csődjét jósolták. Öt kulcsember állt tovább, Shaw, Lallana, Lovren, Chambers és Lambert a védelmet és a támadósort jelentette, a sikerkovács Mauricio Pochettinóról nem beszélve. Ronald Koeman azonban tökéletes utód, és hat-hét jelentős igazolással betömte az űrt. Minden elvárást felülmúlva rajtolt, csak a Liverpool verte meg nagy nehezen, azóta 13 pontot szerezve menetel, és az Arsenalt is kiejtette a Ligakupából. Csodák nincsenek, de egy-két topcsapatot is megszoríthat a végén.

Stoke City

A múlt szezon másik nagy meglepetése, 9. hely jött össze 10-6-3-as, Tottenhamet, Manchester Unitedet verő hazai mérleggel. Mark Hughes maradt, néhány távozót például Bojan Krkiccel pótoltak. A Man. City idegenbeli meglepése árulkodó jel, ám két hazai zakó az Aston Villa és a Leicester ellen kínosan hat. Biztos középmezőny néz ki.

Swansea City

Tavasszal annyira megrogyott, hogy még élvonbeli tagsága is veszélybe került. Túlélte, a nyáron adott el fontos embereket, de például Bafétimbi Gomist a Lyontól és Lukas Fabianskit az Arsenalból leigazolta, a korábbi holland gólkirály Wilfried Bonyt megőrizte. A Man. United meglepése a nyitányon nem véletlen, azóta is szárnyal, és ugyan mostanában becsúszott egy-két nyeretlen mérkőzés, a mutatott játék alapján top10-be pályázhat.

A VERT MEZŐNY

A Premier League-ben olyan pénzeket költenek a kicsik egy-egy igazolásra, mint amennyibe a magyar élklubok teljes kerete kerül. Ott van például a Crystal Palace, amely 9 millió euróért vett támadót, a QPR 47, a Newcastle 35, a Hull City 42 milliót költött, ebből 12 millió Abel Hernándezre ment. A Leicester házi gólkirálya, Ulloa 10 millióba került, a Sunderland 12-ért szerezte meg a Manchester Citynél besült Jack Rodwellt, aki ennyiért a szezon igazolása is lehet. A Swansea-nál két, a QPR-nál három 10 millió euró feletti szerzeményt találunk, a West Brom 10 millióért hozta el a Dinamo Kijev nigériai gólvágóját Ideye Brownt, a West Ham 15-ért az ecuadori Enner Valenciát.

Egy együttest eszámítva nehéz jósolni a hátsó fertályban. Alaposan kilóg a mezőnyből a Burnley, amely borzasztóan szűk kerettel, kisebb csoda folytán, igaz egyenes ágon jutott fel, ám kerete meg sem üti az élvonal szintjét. Egyre biztosabb kiesőnek tűnik. A többi helyre nehezebb jósolni, a QPR újabb nagy bevásárlása ellenére idézi 2012/2013-as mélyrepülését, a Newcastle sokkal jobb annál, hogy az utolsó helyeken tanyázzon. Bajban lehet a Crystal Palace, ahol az elmaradó erősítések nyomán a múlt idénybeli sikerkovács, Tony Pulis sem maradt.

ODDSOK: BAJNOKESÉLYESEK, TOP6 NÉLKÜL, KIESŐJELÖLTEK:
Chelsea 1,62 Everton 1,80 Burnley 1,33
Manchester City 3,75 Southampton 3,50 QPR 2,00
Arsenal 11 Swansea 12 Crystal Palace 3,25
Manchester United 15 Aston Villa 21 West Bromwich 3,75
Liverpool 34 Leicester City 21 Newcastle 4,00
Tottenham 151 Stoke City 21 Hull 5,00