Megkavarta az időjárás a kártyákat, hiszen a három szabadedzés teljes egészében száraz körülmények között zajlott, ám délutánra megjött az eső és ha nem is vészesen, de épp annyira, hogy a száraz gumikat ne használhassák.
Ennek megfelelően az első etapot átmeneti papucsokkal, a korábbi eredményeknél jó 10 másodperccel lassabban teljesítette a mezőny. A délelőtt autóját technikai hiba miatt összetörő Felipe Massa kénytelen volt a boxból végignézni ellenfeleit, és ha már utolsó lett, egy váltócserét is beiktattak a szerelők, mivel az automatikusan járó öt rajthelyes büntetés ezzel nem érvényesül. Okos húzás, de a szűk pályán ez is kevés lehet vasárnap bármire...
Rajta kívül talán a legnagyobb meglepetés Paul di Resta kiesése volt, amúgy Romain Grosjean volt a legjobb és az összes esélyes simán folytatta a következő szakaszban. Itt intermediate-ekkel kezdtek, de a végére Lewis Hamilton rádióban mondott „vezényszavára" felkerültek a száraz abroncsok és az idők rohamosan javulni kezdtek.
Ennek az áldozata lett az addig kiválóan teljesítő Grosjean, egyébként a két McLaren, a két Mercedes, a két Red Bull, Alonso és Räikkönen mind ott volt az utolsó 10 percben, Jean-Éric Vergne és Adrian Sutil társaságában.
Ekkor már a szabadedzések tempóját kezdték el menni a legjobbak, sőt, Sebastian Vettel öt perccel a vége előtt a hétvége leggyorsabb idejét futotta és ekkor úgy tűnt, megvan az első rajtkocka. Mintha cseperegni kezdett volna az eső, ám mégsem. Mark Webber ugyanis megelőzte, majd érkezett a két Mercedes, előbb Rosberg, majd Hamilton és legyűrték a Red Bullokat. Rosberg zsinórban harmadszor nyert időmérőt edzést, ami nem mindennapi.
Már csak az a kérdés, hogy ezúttal a szűk pályán végre képesek lesznek-e ebből profitálni?
![]() |
|

