Világrekord és magyar csúcs triálban

Szerző: BringaHíradóLétrehozva: 2013. március 10. 11:45
Hegedűs László, a világ egyik legjobb triálosa 32 embert ugrott át kerékpárjának hátsó kerekén pattogva, majd oldalról átrepült a 130 centis magasság felett.


 

Tavaly fantasztikus szezont zárt Magyarország legjobb triálosa, Hegedűs László, aki a 2012-esévet a 7. helyen zárta a 125 nevet tartalmazó világranglistán. A 22 éves világklasszis az idénszeretne bekerülni a TOP 5 közé, éppen ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy minél jobbformában várja az áprilisban, a németországi Heubachban kezdődő Világkupa szezont. Egy biztos,már most kirobbanó erőben an a kerékpáros berkekben csak Hegeként ismert klasszis, hiszen aceglédi Sportcsarnokban nagy közönségsikert aratva nem hivatalos világrekordot állított fel, éscsak úgy ráadásként túlszárnyalta az oldalugrás magyar csúcsát is.Az idei versenyszezonra való felkészülésének a vége felé jár a világ egyik legjobb triál-versenyzője,Hegedűs László. Úgy tűnik, hogy a 22 éves ceglédi fiatalember nagyon jó formában várja a rajtot,azaz valóra válthatja az álmát, és 2013 végére bekerülhet a világranglista első öt helyezettje közé. Ajelenleg a hetedik helyen álló Hege mindenesetre máris üzent a maga módján ellenfeleinek – akiketegyébként nagyon tisztel és sokra tart –, hogy az idei versenyeken igenis számolni kell vele a dobogóshelyeket illetően.„Mindenképpen szerettem volna felmérni, hol is tartok a felkészülésemben, képes vagyok-e mármost olyan teljesítményre, ami miatt felkapják a fejüket a riválisaim. Mivel még nem kezdődött ela versenyszezon, így amellett döntöttem, hogy egy rövid bemutató keretein belül megpróbálok kétrekordot nem hivatalosan megdönteni” – közölte Hegedűs László.Az elgondolást tett követte, és pénteken a Cegléd Városi Sportcsarnokban rengeteg szurkoló előttelőbb egymástól fél méterre fekvő 32 embert ugrott át egymás után kerékpárja hátsó kerekénpattogva – ez nem hivatalos világrekord –, majd az oldalugrás 117 centiméteres magyar rekordjátszárnyalta túl egy 130 centis ugrással, ám sajnos utóbbi sem fogadható el egyelőre hivatalosrekordnak.„Noha egyik kísérletem sem volt hivatalos, azaz sem a Guinness, sem pedig a magyar rekordokközé nem kerülhet be, ám úgy érzem, ezek teljesítésével sikerült üzennem az ellenfeleimnek, hogyigencsak jó formában várom az idei szezont. Azt sajnálom egyedül, hogy a világrekord kísérletnél aaz alkarom bemerevedett, és ez végül megakadályozta a még ennél is jobb eredmény elérését” –fogalmazott Hege.Mindenesetre azt már megfogadta a legjobb magyar triálos, hogy még az idén a hivatalosvilágrekordot is felállítja, hisz most már tudja, képes rá. Erre a teljesítményére már csak korona volt amagyar rekord oldalugrásban.„A mostani sikereket látva úgy döntöttem, hogy nyáron megjavítom a most beállított egyénirekordomat, és hivatalos csúcskísérlet alkalmából az 50 főt szeretném átugrálni. A rögtönzöttoldalugró versenyen ugyan szintén nem hivatalos rekordot döntöttem a 130 centis ugrással, de biztosvagyok benne, hogy ez a csúcs is az enyém lesz még az idén” – tette hozzá a 22 éves triál-versenyző,aki mindenkinek nagyon hálás, aki a segítségére volt a pénteki rekordkísérleteknél. – „Köszönömszépen mindenkinek, aki jelen volt és segített nekem a kísérlet sikerességében, valamint hálávaltartozom a Cegléd Városi Sportcsarnok vezetőinek, akik a rendelkezésemre bocsájtották a helyszínt.”Amennyiben sikerül az összes szükséges engedélyt beszerezniük a szervezőknek, úgy a magyarközönség március 16-án a Duna Plazában egy Duál Triál bemutató versenyen láthatja HegedűsLászlót, akit világszerte megbecsülnek, már most lekötötték a részvételét több tavaszi rendezvényre.

Az idei nemzetközi versenynaptár
1. Világkupa: Németország, Heubach – 2013. 04.20-21
2. Világkupa: Lengyelország, Walbrzych – 2013. 06. 01-02
3. Világkupa: Franciaország, Pra Loup – 2013. 07. 26-28
4. Világkupa: Franciaország, Meribel – 2013. 08. 16-18
5. Világkupa: Belgium, Antwerpen – 2013. 09. 27-29
Világbajnokság: Dél Afrika, Pietermaritzburg – 2013. 08.26- 09.01
Európa-bajnokság: Svájc, Bern – 2013. 06. 21-22

A 26 colos kategória világranglistájának jelenlegi állása:
1. Gilles Coustellier (francia) 895 pont
2. Aurelien Fontenoy (francia) 710 pont
3. Dunand Guilleaume (francia) 624 pont
4. Nicolas Vuillermot (francia) 606 pont
5. Jack Carthy (brit) 587 pont
6. Hannes Herrmann (német) 579 pont
7. Hegedűs László (magyar) 530 pont