Mérésünk célja az volt, hogy kiderítsük a hátizom működésének a mértékét mountain-bike és országúti kerékpározóknál a leggyakrabban használt testhelyzetekben.
Két hónappal ezelőtt már kértük olvasóink segítségét is egy – a derékfájás lehetséges okait vizsgáló – kérdőív kitöltésében, amit összesen 366-an küldtek vissza, ezúttal is szeretnénk megköszönni a közreműködést! Ennek eredményeképpen kiderült, hogy a legtöbben elsőnek a hegymenetet , majd a rázós terepet, végül a sík terepet jelöltétek be a derékfájdalom fellépésével kapcsolatos kérdéseknél.
![]() |
|
| Fotó: Takács Tamás | |
Időközben az is kiderült, hogy a svájci Atlas Romers bringásai, a regnáló magyar bajnok, Cziráki István és pekingi olimpikonunk, Kusztor Péter is küzdött már pályafutásuk korábbi szakaszában hasonló problémákkal, de már egy ideje gyógytornász közreműködésével külön hangsúlyt fordítanak a bázisizomzat fejlesztésére, ami jó hatással van a teljesítményükre. Tapasztalataikkal ők is, valamint Kapitány Attila, a Fillari Team Budaörs mountain bike versenyzője is segítették a mérést.
A vizsgálatunk ennek függvényében a kritikus testhelyzetekre is irányult. Az elektromiográfia az izmok elektromos aktivitását vizsgálja mozgás közben. A gerinc mellett végig húzódó hátizmot vizsgáltuk tekeréskor. Egy 2-3 cm-es tűt szúrtunk az izomba, ami kábelen át a monitorba szállítja a jeleket.
![]() |
|
| Fotó: Takács Tamás | |
Az izom működése követhető volt a monitoron, ahol mindössze egy másodperces időintervallum látható és a minél sűrűbb, nagyobb kiterjedésű jelek jelentik az izom fokozott működését, ami követhető volt zaj alapján is, amit az izom összehúzódásakor adott ki a műszer. Egyszerre három dologra kellett figyelnünk: a monitorra, zajra, és a lábfordulatra, ezek alapján tudjuk meghatározni pontosan, hogy a tekerés mely fázisában kezd kontraakcióba jönni a hátizom.
A szúrás nagyon fájdalmas és mindenképpen elismerés jár a vizsgálati alanyoknak: Kapitány Attila, Kusztor Péter, Cziráki István. Ezzel a méréssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy rájöjjünk pontosan, mi okozza a fájdalmat, szükség van-e hátizom erősítésre, ha igen, milyen fajta erősítésekre. A vizsgálat nagy segítséget jelentett a felmérő teszt eredményeinek értékeléséhez, az erről szóló cikkel egy későbbi alkalommal jelentkezünk…


