De tényleg… Hogyan??? Ahol általában „Bikemag” aláírással tényszerű versenybeszámoló szokott szerepelni, most nem az fog. Ugyanis aki a mai Paris-Roubaix-t nem látta és nem értette, talán lehetetlen volna leírni mi történt ma. Illetve inkább azt mondom, nem hiszem, hogy le tudnám írni szavakkal…
Fabian Cancellara ma prezentálta a világnak, mit jelent az a kilencbetűs szó, hogy „versenyző”. Drámát láthattunk a kockaköveken, egy önmagához képest gyenge Cancellarával és egy Cancellara ellen versenyző mezőnnyel.
Bocsánat, ha csapongó vagyok, de az a pillanat jut eszembe, amikor 30-40 kilométerrel a vége előtt Kancellár hátramaradt a kísérőkocsihoz Dirk Demollal beszélgetni, és Niki Terpstra meg talán Bernard Eisel még oda is követték, hogy mögé tegyék a kereket…
Pedig akkor már lemondtam magamban Fabian mai győzelméről. 55 kilométerrel a cél előtt volt az első kulcsmomentum. Cancellara csapata, a Radio Shack mindaddig óriási munkát végzett, a szél ellenére hatalmas volt a tempó és nem engedtek el semmilyen szökevénycsoportot lőtávolon kívülre, a híres Arenberg erdő rázatóját is tökéletesen kontrollálták. Ahogy viszont Cancellara is megerősítette, az Auchy-lez-Orchies à Bersée szektornál elfogytak az emberei, így meg kellett csinálnia a szelekciót.
Nem az igazi Kancellárt láthattuk amikor az élre állt a pavén, túl sokan maradtak az élbolyban, a Radio Shack-ból pedig senki… Közben az Omega Pharma-Quick Step versenyzői megérezték a lehetőséget, s megkezdték a támadásokat. Következett az egyik legkeményebb szektor, az ötcsillagos Mons-en-Pévèle. Az élboly újfent több részre szakadt, és Cancellara nem volt elöl. Nem azért, mert maradt még embere, aki fel tudta volna húzni a sort az elejére (nem maradt), hanem azért, mert nem volt olyan formában, mint a múlt héten…
Elöl már Stijn Vandenbergh (Omega Pharma-Quickstep) és Sep Vanmarcke (Blanco Team) tempóztak, fél perc fölé növelve előnyüket. Ezen a ponton akár minden eldőlhetett volna. Két ember elöl, két erős csapatból, a 10 üldöző között nehezéknek ketten a Quick Step-ből (Terpstra és Stybar) és Lars Boom a Blanco-ból. Cancellara pedig a kísérőkocsi mellett amerikázik… Ez a hajó elment, senki nem dobott volna követ a svájcira, hiszen kimerítő versenyeken van túl, és két balesete volt a héten…
Hirtelen azonban felbukkant Spartacus. A harcos. XXI. századi szövegkörnyezetben a versenyző. Cancellara az eredményhirdetés után nyilatkozva is utalt rá, hogy ott és akkor volt „az a pillanat”. Valahonnan előhozta Spartacust és magukra hagyva Terpstráékat, a cyclocross-világbajnok Stybarral a kerekén felugrott az élen haladó kettősre.
A helyzet azonban nem tűnt rózsásnak, Stybar remek formát mutatott, és a cseh versenyző ellen sprinten is más lett volna a helyzet, mint Vanmarcke ellen. Ráadásul négyből ketten a Quick Step-ből… Spartacus azonban tovább harcolt, legfőképpen a fáradtsággal. Valaki odafönt azonban kevert egyet a paklin ekkor, az újabb nehéz rázatókhoz érve, 20 kilométerrel a vége előtt előbb Vandenbergh akadt bele egy nézőbe és bukott, majd Stybar. (Azért Patrick Lefevre szavait meghallgattam volna a kísérőkocsiból, miután két néző miatt veszítette el opcióit a győzelemre egy amúgy hibátlanul lejátszott versenyen…)
Spartacus azonban megkapta a lehetőséget a további küzdelemre, a fiatal belga fiúval, Vanmarckével várt rá kőkemény 15 kilométer. Az a Kancellár, aki ilyen távon játszi könnyedséggel ad egy percet egy koplett üldöző mezőnynek, most szenvedett. És még hosszú küzdelem várt rá a célig, s persze a sprint.
Cancellara is elmondta, hogy akkor már nem gondolkozott, csak tudta, hogy harcolnia kell a végéig. Beértek Roubaix velodrómjába és következett a repülőverseny. A svájci szerencséjére a fiatal belga kicsit rutintalan volt, pedig kedvezőbb pozícióban volt. Ilyen fáradt izmokkal, ha a végletekig kitolja a hajrát, elölről indítva nem valószínű, hogy Cancellara kikerüli, de Vanmarcke kicsit türelmetlen volt, a svájcinak pedig sikerült…
Spartacus élete leghosszabb harca volt ez.
Videón az utolsó kilométerek:
| Végeredmény: |
|---|
| 1 Fabian Cancellara (Swi) RadioShack Leopard 5:45:33 |
| 2 Sep Vanmarcke (Bel) Blanco Pro Cycling Team |
| 3 Niki Terpstra (Ned) Omega Pharma-Quick-Step Cycling Team 0:00:31 |
| 4 Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team |
| 5 Damien Gaudin (Fra) Team Europcar |
| 6 Zdenek Stybar (Cze) Omega Pharma-Quick-Step Cycling Team 0:00:39 |
| 7 Sebastian Langeveld (Ned) Orica-GreenEdge |
| 8 Juan Antonio Flecha Giannoni (Spa) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team |
| 9 Alexander Kristoff (Nor) Katusha 0:00:50 |
| 10 Sébastien Turgot (Fra) Team Europcar |
| 11 Heinrich Haussler (Aus) IAM Cycling |
| 12 Bernhard Eisel (Aut) Sky Procycling |
| 13 Maarten Wynants (Bel) Blanco Pro Cycling Team |
| 14 Lars Boom (Ned) Blanco Pro Cycling Team |
| 15 Matti Breschel (Den) Team Saxo-Tinkoff |
| 16 Björn Leukemans (Bel) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team |
| 17 Steve Chainel (Fra) Ag2R La Mondiale |
| 18 Maarten Tjallingii (Ned) Blanco Pro Cycling Team |
| 19 Sylvain Chavanel (Fra) Omega Pharma-Quick-Step Cycling Team |
| 20 Stijn Vandenbergh (Bel) Omega Pharma-Quick-Step Cycling Team |
