Országúti bringás hétvége a Balatonon

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 5. 20:10
Július 18-án, szombaton Balatonfüreden, vasárnap pedig Zalakaroson várják a vékonygumis szakág rajongóit a Vuelta szervezői. Természetesen nem csak rájuk, hanem MINDEN kerékpárosra gondoltak a résztvevők, mert túrákat, bemutatókat is szerveznek, és a versenyeken külön értékelik a mountain bike-kal indulókat is.


Szombaton a Sláger Rádió kezdeményezésére kerül sor a "Két keréken a Balatonért" nevű rendezvényre, amely keretei között 10 órától folyamatosan indulnak a teljesítménytúrák 10, 25 és 80 km-en. Egész nap találkozhatsz látványos bemutatókkal, a legkisebbeknek BicikliSulival, és délután 15 órától körpályás versenyekkel Balatonfüred legszebb utcáin, közvetlenül a vízparton. A versenyre az amatőrök és az utánpótlás korosztályok mellett várják a montis nevezőket is. A nap csúcspontja egy 60 perc + 1 körös nemzetköz kritériumverseny lesz. A díjkiosztó után, 19 órától egy R-GO koncert zárja a mozgalmas napot. A szombati napon a nevezés mind a túrákra, mind a versenyekre ingyenes.

Másnap, július 19-én, vasárnap követezik a már hagyományos országúti túra-verseny a Kis-Balaton körül, a Karos Spa Zalakaros Maraton (rajt: 13 órakor). Az idei év újdonsága, hogy a túrázók egy szakaszon a tavaly ősszel átadott, és a Kis-Balatont szegélyező kerékpárúton haladnak, igazán varázslatos környezetben. A túrázók két táv közül választhatnak: 10 km-es családi túra, és 30 km-es Kis-Balaton túra. A versenyzők 45 és 90 km-en tehetik próbára magukat, és a rövidebbik távon - ahogyan tavaly is - a mountain bike kerékpárral indulókat külön értékeljük. Előnevezni július 14-ig lehet a www.kerekparinfo.hu-n.

Részletes információkat mindkét eseményről, nevezési lehetőséggel együtt a Vuelta Sportiroda honlapján, a www.kerekparinfo.hu oldalon találhatsz.
Mindenki bringást vár a főszervező, Eisenkrammer Károly.

Címkék: kerékpár