Nem indul a Vuelta-bajnok a Touron

Létrehozva: 2014. június 6. 18:30
Áprilisi súlyos balesete után még nem épült fel teljesen az amerikai Chris Horner, aki így nem indul a jövő heti svájci kerékpáros körversenyen, de a július 5-én rajtoló Tour de France-on mindenképpen ott szeretne lenni.


Klubja, a Lampre főnöke, Brent Copeland a cyclingnews című szaklapnak elmondta: a Vuelta a Espana tavalyi győztese biztosan fog versenyezni a Tour előtt legalább négy napot, a legvalószínűbb, hogy Szlovéniában szerepel majd, s addig is Olaszországban tréningezik. Hangsúlyozta, hogy a kerekes egy újabb sérüléssel lemaradhatna a francia körversenyről.

A 42 esztendős bringást két hónappal ezelőtt egy autó elütötte edzés közben. A balesetben kilyukadt a tüdeje, négy bordája eltörött és a feje is megsérült.

Horner tavalyi, spanyolországi diadalával minden idők legidősebb kerékpárosa lett, aki meg tudott nyerni egy háromhetes (Tour, Vuelta, Giro d'Italia) körversenyt.