Merida Maraton CST Team - gépátvétel

Szerző: Vasvári FerencLétrehozva: 2010. március 7. 20:16
Alig néhány nappal a „gyári”, német Multivan Merida Biking Team hivatalos, spanyolországi sajtóprezentációja után itthon a márka hazai kerekeseit is bemutatták. A budapesti III. Port.hu Bringaexpón nemzeti csapatunk, a Merida Maraton Team CST legjobbjai az új csapatbringákat is átvehették.

A csapat jubileumhoz érkezett, a gyártó kerek tíz esztendeje támogatja Magyarországon a ridereket. A gárda eddigi egyik legeredményesebbje Vinczeffy Zsolt, aki először képviselte hazánkat az ötkarikás játékok hegyikerékpáros versenyén: a sokszoros magyar bajnok 2004-ben, Athénban állt rajthoz.

Az expón tartott prezentáció alkalmával Mikula Gábor csapatvezető ismertette a 2010-es keretet. Kiemelkedő tagjai Vajda Márta, 33-szoros magyar bajnok; Módos Gabriella, a bajnokságok és a kupafutamok dobogósa, a maraton Magyar Kupasorozat összetett győztese; Lobmayer Balázs, 2008 U23-as olimpiai krossz és 2010 ciklo-krossz bajnoka. Az utánpótlás-sorból kiemelkedik Szalontay Bence, aki korábban az U15-ös korosztályban ért a dobogó tetejére.

 
Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A klub eredményeihez hozzájárult még Adorján Sándor, Szalontay András, Vas Péter, Kis József, Mátis Barnabás, Klein Tamás, Kovács András, Petrovics Gábor, Balázs Soma, Bánhidi Örs, Vas Kata Blanka és Vas Balázs. A szakmai hátteret Pócsföldi Ottó és Tarján Tamás edzők biztosítják.

A csapat versenynaptárában hazai és külföldi versenyek egyaránt szerepelnek, itthon cél a különböző kategóriákban a dobogós helyezések megszerzése. Minél jobb szereplésre számítanak a hazai bajnokságokon – maraton és olimpiai krossz szakágban egyaránt –, a Magyar Kupasorozatokban, a T-Mobile Top maraton sorozaton, nemzetközi pontszerző viadalokon – melyek már a londoni olimpia jegyében telnek – és a már hagyományos németországi, TransGermany többnaposon.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A kiemelt versenyzőknek a Merida hazai forgalmazója – a BikeFun Hungary Kft. – képviseletében Kovács Tamás adta át a legújabb technikákat, a 2010-es Merida Carbon FLX 1000-es és O.Nine Team modelleket.

A Merida Maraton Team CST 2010-es támogatói: BikeFun Hungary Kft., a CST gumiköpenyek, Lazer fejvédők, Ritchey kiegészítők, Birzman szerszámok, KMC láncok, Sigma világítás és kerékpárkomputerek, Slime defektjavító termékek és azok forgalmazói valamint a Speed8 Kft.

Hozzászólások
24 ÓRA
17:03  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!Sze  Contador nem nyilatkozott doppingügyéről  Bassónak fáj, hogy nem lehet válogatottVa  Halálugrás: elhunyt a BMX-sztárCsü  Korzikáról indul a 2013-as TourSze  Dopping: a büntetések zavarában a KobraKe  Gyakorlatilag végleges a WorldTour-listaSzo  Kommunista segítség Gianetti csapatának?Csü  Két évet kapott a Vuelta-ezüstérmesKe  Valverde nem mutatkozhatott be MadridbanVa  A Vacansoleil is a profi első osztálybanSzo  Hivatalos: Valverde a Movistar sorábanSzo  Landis egy éves börtönbüntetést kapottCsü  Contadorral kezdenek a magyar profik?Sze  Bodrogi csapata profi státuszban 2012-reKe  A két Giro-győztes egy csapatban jövőre!Szo  Alberto Contador megnősült!Szo  A Vuelta győztese marad a süllyedő hajón  Martin célja a sárga trikó és az olimpiaSze  Nyolc csapat már a 2012-es WorldTourbanSze  A Schleck-tesók edzése súlyosan elavultKe  Hivatalos: lesz magyar bringás LondonbanVa  Győzelemmel búcsúzott 2008 Tour-győzteseSzo  A HighRoad-é a legtöbb WorldTour-sikerSze  Spanyol \"nem\" az éjjeli doppingtesztekreSze  Nem tiltják el a Touron bukó oroszt?Ke  Friss közlemény a WorldTour helyzetéről  XTerra-vb: Armstrong bukott, Poór 11.Va  Cavendish és modell barátnője babát várSzo  Átigazolási helyzetkép a WorldTourban  Csőd a Vuelta-győztes csapatában!  XTerra vb: Armstrong és Poór egy pályánCsü  Evans szerint Contador nem Tour-favoritCsü  Olimpiai kvóta országúti kerékpározásbanSze  Sztárok a 2012-es Tour esélyeiről
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók