Mencsov mindent vitt: rózsaszínbe bújhat

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 21. 17:28
Az orosz Gyenyisz Mencsov győzelmével végződött a rettegett hatvan kilométeres, kisebb-nagyobb emelkedőkkel is tarkított időfutam Sestri Levante és Riomaggiore között a Ligúr-tenger partján csütörtökön. Az orosz klasszis közel két percet vert a hatodik Danilo Di Lucára, akinek ezzel át kellett adnia az összetett elsőnek kijáró rózsaszín trikót. Levi Leipheimer lett a második, Stefano Garzelli a harmadik.


A 12. szakasz vízválasztónak ígérkezett az idei a szokásosnál talán kevesebb gyilkos emelkedővel tarkított Girón. A 60,6 kilométeres, maratoni időfutamon több kisebb emelkedő várt a kerekesekre, helyenként nyolc-tíz százalékos meredekséggel.

A festői környezetben Mencsov már 18 kilométer alatt 40 másodpercet vert Di Lucára, és végül az elképesztően nagyot hajtó Garzellit és az Asztanás időfutam-menő Levi Leipheimert is felülmúlta. Játszi könnyedséggel dolgozta le összetettbeli hátrányát, közel két perccel bizonyult jobbnak az éllovasnál. Di Luca hatodik idővel ért be, Leipheimerrel szemben hat másodpercet azért tudott megtartani.

A kétszeres Vuelta-győztes orosz másodszor ünnepelhetett a pódiumon, az 5. szakaszon eszeveszett hajrával győzött a Dolomitokban.

 Camaioréből Firenzébe tekernek a bringások a pénteki napon, 176 kilométeres síkszakasz következik.

A SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Gyenyisz Mencsov orosz Rabobank 1.34.29
2. Levi Leipheimer amerikai Asztana 20 mp.
3. Stefano Garzelli olasz Acqua & Sapone - Caffe Mokambo 1:03 perc
4. Janez Brajkovic szlovén Asztana 1:14
5. Franco Pellizotti olasz Liquigas 1:27
6. Danilo Di Luca olasz LPR Brakes - Farnese Vini 1:57
7. Bradley Wiggins brit Garmin – Slipstream 1:59
8. Gabriele Bosisio olasz LPR Brakes - Farnese Vini 2:04
9. Jose Serpa kolumbiai Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 2:13
10. Marzio Bruseghin olasz Lampre - N.G.C. 2:17
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS
1. Gyenyisz Mencsov orosz Rabobank 50:27,17
2. Danilo Di Luca olasz LPR Brakes - Farnese Vini 34 mp.
3. Levi Leipheimer amerikai Astana 40
4. Franco Pellizotti olasz Liquigas 2:00 perc
5. Carlos Sastre spanyol Cervelo Test Team 2:52
6. Michael Rogers ausztrál Team Columbia - Highroad 2:59
7. Ivan Basso olasz Liquigas 3:00
8. Gilberto Simoni olasz Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli 4:38
9. Marzio Bruseghin olasz Lampre - N.G.C. 5:26
10. Thomas Lövkvist svéd Team Columbia - Highroad 5:53