Megoldódtak Armstrongék pénzügyi gondjai

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 11. 22:31
A kazah sportminiszter, Temirjan Doszmukambetov sajtónyilatkozatban adta ki, hogy a kazah kormány több mint 9 millió dollárral támogatja az Asztana kerékpáros csapatot a 2009-es szezonban. Lance Armstrong és Alberto Contador csapata eközben új szponzort is talált egy kazah üzleti érdekeltségekkel rendelkező amerikai cég személyében, de az új patrónus kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Úgy tűnik, így már nem fenyegeti veszély a Tour-részvételt


A Kazah Kerékpáros Szövetség alelnöke, Nyikolaj Proszkurin, aki egyben az Asztana egyik igazgatója, megerősítette, hogy minden tartozás kifizetésre kerül, beleértve a működtetéshez szükséges bankgaranciákat az UCI (nemzetközi szövetség) által szabott határidőnek megfelelően. Az UCI a múlt héten ismét a ProTourból való kizárással fenyegette meg az Asztanát, ha nem rendezik az anyagi kötelezettségeket. A csapat másik igazgatója, Alain Gallopin is kijelentette: „minden financiális kérdés megoldódott”.

Hogy a csapattagok elmaradt fizetését is sikerült rendezni, mi sem bizonyítja jobban, hogy a Dauphiné mai szakaszán már a hagyományos mezben álltak rajthoz a versenyzők, nem a Giro során tiltakozásul felvett elhalványított szponzorfeliratos szerelésekben.