Az ír sportvezető pályázata ugyanakkor csak azzal a feltétellel kapott bizalmat, hogy a következő ciklusban több reformot is végigvisz a nemzetközi szövetségnél. Így például az írek azt is szeretnék, hogy szülessen szabály arra, hogy az UCI-t két ciklusnál senki sem vezetheti tovább. McQuaid szeptemberi újraválasztása esetén harmadik ciklusát kezdené meg az UCI élén. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy lesz-e kihívója a tisztújításon.
Az elöljárót számos támadást ért az elmúlt években, elsősorban a doppinggal fertőzött sportágban történt sorozatos lelepleződések kapcsán. Lance Armstong lebukása után tömegével követelték lemondását, és azzal vádolták, hogy tudott az amerikai szabályellenes cselekményeiről, ám inkább támogatta, mint leleplezte volna. McQuaid tagadott.