A következő interjúban idei legnagyobb sikere mellett arról is kérdeztük az magyar bajnokot, hogy miben mások a körülmények Svájcban a hazai helyzethez képest, és milyen esélyei vannak a továbblépésre, hogy egyszer talán a Touron, vagy a Girón szurkolhassunk a még csak 25 éves bringásnak.
- Összejött a bajnoki duplázás, mi jut eszedbe róla először?
- Legutoljára, ha jól tudom, ez csak Bodrogi Lacinak sikerült, előtte talán a Steig Csabinak, és úgy gondolom, ez nagy dicsőség. Életem első felnőtt bajnoki címe, és ez rögtön duplázás, ennél jobbat nem is kívánhatnék.
Nagyon örülök, mindig úgy gondoltam, hogy a bajnokságot megnyerni a világ egyik legnehezebb dolga. Pláne nálunk, mert nem olyan a versenyzési stílus, mint külföldön, nem olyan nagy tempó van folyamatosan, hanem lószparádé. Ha van elmenés, a mezőny vár az erősekre, ha mennek, megy mindenki, ha nem mennek, nem megy senki. Igazából nagyon nehéz megnyerni, mert könnyen elmegy olyan szökés, ami simán haza is érhet akár. Például a verseny elején volt az a hatfős elmenés, amiről úgy gondoltam, hogy akár simán haza is érhet, mint ahogy tavaly is elmentek öten, és hazaértek.
Idén az volt a szerencse, hogy hátul maradtak hárman-négyen, Ivanics Gergő, Szeghalmi Bálint, Kiss Gergő, ők össze is álltak és sikerült felérni. Igazából nekem jó volt a szökés, mert elöl volt Pisti, de tudtam, hogy nincs nagy formában, az elmenésben voltak többen, akik megverhetik. Nemrég bukott, fájt a térde. Neki is köszönhetem, hogy pihent tudtam maradni a végére.
- Svájcban hogy fogadták a hírt?
- Rögtön a verseny után beszéltünk az egyik csapatvezetőmmel, nagyon örült neki, kérdezte Pistit is, mondtam, hogy nagyon sokat dolgozott folyamatosan, ennek is nagyon örült. A csapattársaktól is kaptam gratuláló leveleket. Remélem, hogy a továbblépéshez is fog segíteni ez a két trikó, hogy elkerülhessek komolyabb csapathoz.

- Elmagyaráznád, hogy miért lehet jelentősége a bajnoki meznek egy jobb szerződés reményében a kerékpársportban?
- A bajnokok mindig megkülönböztetett figyelmet kapnak, vannak olyan versenyek, ahol például a rajtnál előre hívják őket, komoly versenyekre meghívót jelenthet, ha egy csapatban bajnokok vannak. Vannak olyan csapatok, ahol direkt figyelnek erre, hogy legyen több bajnok is a csapatban, persze olyan is, ahol ez egyáltalán nem számít.
- Magyarul ez a két bajnoki mez lendíthet a továbblépésen ProConti, ProTour irányban?
- Nagyon bízom benne, de ehhez más is kell, eredmények. Egy nagyobb verseny megnyerése biztos, hogy sokat dobna a történeten, meg én most már azt mondom, hogy kell egy kis hátszél is, hogy valaki azt mondja: igen, ez a fiú jöjjön ide, mert látunk benne fantáziát.

- A nemzetközi kategóriás versenyeken, ahol megfordulsz, mennyire sikerül ilyen szükséges kapcsolatokat építeni?
- Folyamatosan próbálkozom, először is csapaton belül, van egy csapattársam, aki már konkrétan beszélt menedzserekkel, de sajnos nem tudtak vállalni, nagyon nem egyszerű dolog ez.
- Van olyan konkrét csapat, akikkel már tárgyaltál?
- Van egy csapat – sajnos pont megszűntette a támogatást a jelenlegi főszponzor – a Voralberg Corratec, Pro Continental, vagyis másodosztályú csapat, akikkel leveleztem, és úgy néz ki, összejön egy személyes találka, de hát eleve kérdés, hogy találnak-e jövőre új szponzort, vagy nem. Más csapatok közül a BMC és a Cervelo az, akikhez jók a svájci kapcsolatok, ha nekik számít a bajnoki mez, akkor talán most van rá esély, hogy továbblépjek.

- A BMC-be szerintem nem túlzás, hogy simán beférnél…
- Ezt mi is így gondoljuk, néztük őket csapattársaimmal kinti versenyen, és szerintem is simán ott lehetnék. Indultunk több versenyen is együtt, például svájci 1.HC kategóriás futamon, és senki nem volt tőlük előttünk. Nyilván, hogy a világbajnok Evans, vagy az exvilágbajnok Ballan erősebbek, de sokan nem. Azonban mint mondtam, nem egyszerűen megy ez, vannak, akik úgy kerülnek be ilyen szintű profi csapatba, hogy hozzák az egyéni szponzorokat is, akik hasonlóan, mint a Forma 1-ben, bevásárolnak valakit a csapatba.
- Tehát elvileg neked is meglenne a lehetőség, hogy ha Magyarországon találnál egyéni szponzort, akkor bevásárolhatnád magad?
- Elképzelhető, de ehhez sok pénz kellene, és itthon nem is ismerek olyat, aki ennyi pénzzel szponzorálna, 20-30 000 euróról van szó. Egyébként ez azért jó, mert ha valaki így kerül be, és beválik, akkor maradhat, kap később szerződést. Az biztos, hogy – mindenek felett – nagyon sokat számít az ismeretség, hogy valaki beprotezsáljon. A csapattársamnak – aki próbált segíteni egy német menedzseren keresztül – például nyíltan azt mondták, hogy jók az eredményeim, bekerülhetnék nagyobb csapatba, de magyar vagyok, és ezért nem kellek.

- Van ugye többféle szintű UCI-csapat, ProTour, ProContinental és kontinentális, te ugye egy kontinentális csapatban tekersz. Azonban ha nem a bejegyzést nézzük, te hová helyeznéd magad jelenleg az erőviszonyok szerint?
- Ha azt nézzük, hogy nagyobb profi versenyeken (.1 vagy .HC) is meg tudok jönni húszban, nagyon kevésen múlik már egy helyezés, vagy dobogó, akkor én azt mondom, hogy fel tudnám venni a versenyt ProTour vagy ProContinental szinten is, én legalábbis úgy érzem magamon, és mások is mondják, hogy ott lenne a helyem. Ez egyébként nagyon érdekes kérdés, igazából ez akkor derülne ki, ha sikerülne bekerülni egy ilyen csapatba, biztosítanák a még jobb körülményeket, és akkor, ott meg tudnám-e állni a helyemet, vagy nem.

- Mellékesen szeretném megkérdezni tőled, mint akinek van már rálátása a profi világra, szerinted igazak a hírek, miszerint tisztul a kerékpársport?
- Sokan azt mondják, tisztul, mert lassabban mennek fel a Zoncolanra, de azért ahogy ott közlekedtek, azért még mindig nem normális dolog volt. De elképzelhető, hogy tisztul, látok pozitívumokat, elég sok versenyző megbukott idén, ami azt jelzi, hogy egyre jobban ki tudják szűrni a szereket. Ha a kemény, megerőltető versenyeket nézem, ott volt a Settimana Lombarda például, ahol én nem voltam olyan jó formában, rossz idő is volt, és így is 26. lettem összetettben. Ott, ha jó formában vagyok, biztosan megjövök az elején, legalább az első húszban, tehát oda lehet érni. Mondjuk, ahogy a Scarponi ment fel a hegyre a prológon külső tányér, kemény áttétellel, stílusból, az elég borzasztó volt, rossz volt nézni, de nem azt mondom, hogy tisztán elérhetetlen.
- Neked mennyi doppingkontrollod volt idén?
- Volt már háromszor is idén, Svájcban, Németországban, és a bajnokságon.

- A jelenlegi csapatodban mennyire pofik a körülmények?
- Megkapunk mindent, ami a versenyzéshez kell, mindenkinek van két kerékpárja, nekem egy időfutam kerékpárom is, stb. Ezekkel nincsen semmi probléma. Mondjuk a személyzet sokkal kisebb, mint egy nagy csapatban. Mi például egy szponzor által bérelt házban lakunk, van három szoba, most négyen lakunk bent, év elején öten laktunk, mi a Pistivel egy szobában. Az étkezést mi oldjuk meg, mi főzünk.
- Mennyit kerestek?
- Konkrétan nem szívesen válaszolnék, mondjuk, hogy 1000 eurón belül. Itteni fizetésekhez képest ez jó, de a svájci fizetésekhez képest nem jó. Egy ProTour vagy ProConti fizetéshez képest is sokkal kevesebb, de meg tudunk belőle élni, nincsenek gondjaink és azt tudom mondani, hogy félre is tudunk tenni. Mindig meg is kapjuk időben a fizetést, ez teljesen rendben van.
- A korábbi magyar kontinentális csapatoddal, a Betonexpressz 2000-rel összehasonlítva mik a különbségek?
- Nem nagyon szeretném összehasonlítani a kettőt, ami biztos, hogy nyugodtabbak a dolgok, mondhatom azt, hogy csak a kerékpársportra kell figyelnem. Előrelépés mindenképp, mert közelebb vagyunk a Nyugathoz és jobb versenyeken tudunk részt venni, szinte minden hétvégén versenyzünk.

- Az edzéseidet kontrollálja a csapatod?
- Nem, mindenki saját terve szerint készül. Ami nagyon jó, hogy (én itthon Budapesten lakom, és ki kell mennem a városból fél órát, hogy eddzek, vissza is kell jönni fél órát) ott gurulok 10 métert, és akár tudok menni hegyre is. Nincs forgalom, nincsenek lámpák, nem kell a városon átverekedni magam.
- Mennyit edzel általában?
- Az alapozó időszakban hosszúkat megyek, napi 5-6 órákat, mellette kondizom is. Versenyidőszakban maximum 4 órákat megyek, ezek rövidebb, inkább intenzívebb edzések. Versenyek között nem is tudok túl hosszúkat menni.
- Milyen edzésmódszereket használsz?
- Vettem idén wattmérőt, ez alapján is edzem, régebben ugye csináltuk a terheléses vizsgálatokat, most így pulzuskontrollal együtt gyakorlatilag minden edzés egy teszt. Az edzéseket Remák Zoli tervezi, a wattmérő kontrollban pedig Tisza Zoli segít. Mondjuk ha a wattmérő alapján Tisza Zoli lát valamit, hogy ezt kéne, megbeszélik, hogy akkor merre tovább. Úgy érzem, jó kis csapat állt össze.
- Mi is reméljük, s azt hiszem, az olvasók nevében is sok sikert és szerencsét is kívánunk a továbbiakhoz!
(Kusztor Péter blogbejegyzésével frissítve!) A Giro d’Italia címvédője, Ivan Basso nyerte az Europe-Tour sorozatba tartozó UCI 1.1 kategóriás GP Industria Charnagese viadalt, melynek körpályáját lakhelye közelében, Carnago...
Tovább a teljes cikkhez »
A csütörtöki időfutam bajnoki címe után Kusztor Péter megszerezte a mezőnyverseny nemzeti színű trikóját is a Tiszagyendán rendezett országos bajnokságon! ...
Tovább a teljes cikkhez »
