(A világbajnokságról képek a cyclingphotos.co.uk oldalon)
Az alábbi beszélgetés, melyből közelebbről megismerhetjük José Hermidát, 2007 februári, azonban kiderül, azóta semmi nem változott, kivéve egyvalamit: sikerült „leszedni” Absalont.
Bárhogyan is próbálja leplezni, Josét láthatóan mélyen érinti, amikor a világ és olimpiai bajnok Absalonnal való vetélkedéséről kérdezik, akivel tulajdonképpen együtt kezdtek annak idején a Bianchi csapatnál. A mindig vidám katalán srác – a mezőny mókamestere – stabilan hozza a jó eredeményeket, európa-bajnoki és világkupa győzelmei mellett számtalan dobogós helyezés birtokosa világbajnokságon, olimpián és világkupa futamokon. José azonban elárulta, valójában egy sportcél lebeg a szeme előtt: „Kill Absalon!” – azaz leszedni versenyben a világbajnokot...
A következő interjú abban különbözik a megszokottól, hogy tulajdonképpen nem is interjúnak indult, hanem csak vacsora közben beszélgettünk fesztelenül a legjobb spanyol hegyikerékpárossal a februári PressCamp-en (2007), Mallorcán. Mesélt arról, hogyan lehet valakiből jó sportoló, hogyan él egy spanyol profi és miben tud fejlődni az, aki már elérte fizikailag a csúcsformát.
 |
|
| Fotó: Takács Tamás | |
- Mesélsz kicsit a kezdetekről?
- Körülbelül 14 évesen kezdtem versenyezni. Addig is volt bringám, de keveset használtam. Viszont amikor a haverom vett egy mountain bike-ot, rögtön megtetszett a dolog, a vastag gumik, s hogy mindenhonnan le lehet jönni vele, és hamar rájöttem, hogy ez a sport való nekem. Előtte is kipróbáltam sok mindent, például gördeszkáztam és hokiztam.
- Spanyolországban hokiztál?!
- A szülővárosomban spanyol szinten egy nagyon jó csapat működik, így adta magát a helyzet. Hála istennek később jött a hegyikerékpáros időszak. Szerintem nagyon sok múlik a szerencsén, hogy kiből lesz sikeres sportoló. A kezdet kezdetén a legtöbb ember hasonló esélyekkel indul, hogy jó legyen valamiben. Érdemes sok sportágat kipróbálni, mert szerencse kell ahhoz, hogy valaki megtalálja azt, amiben igazán tehetséges. Ez lehet a foci, a tenisz vagy éppen a kerékpár. Valaki például hiába erőlteti a focit, de ha kipróbálná a bringázást, abban lehet sikeres lenne. Nekem nagy szerencsém volt a szüleimmel is. Bár nem voltak jó sportolók, mindig támogattak abban, amit éppen csináltam, és ha váltottam, azt is tiszteletben tartották. Szóval, amikor elkezdtem montizni, rögtön éreztem, hogy ezt nekem találták ki. Sokat jártunk fel apámmal és a haverokkal horgászni a tóhoz, és a hegyen mindig könnyedén megelőztem a többieket. Azért is szerencsés vagyok, mert a Pireneusok tövében születtem, ahol könnyen lehetett fejlődni. 15 évesen indultam az első versenyen, amit rögtön megnyertem. A második volt azonban a meghatározóbb, mert azt elveszítettem. Elveszíteni (nevetve mondja) annyit jelentett, hogy nem én nyertem. Innentől kezdve komolyan vettem a sportot, mert tudtam, hogy megtaláltam azt, amit szeretek csinálni. Élvezem a bringázást, a versenyzést és ami ezzel jár.
 |
|
| Fotó: Takács Tamás | |
- A sok utazásra gondolsz?
- Amikor az embernek már családja van, akkor az utazás egyet jelent azzal is, hogy távol van a szeretteitől. Mégis jobb munka profi kerékpárosnak lenni, mint nyolc órában dolgozni valahol. Hiába utazom sokat, otthon több időt töltök egyfolytában. Ilyenkor többet vagyok együtt a feleségemmel és a kisfiammal, mint mások, akik a szokásos időbeosztás szerint élnek. Velük töltöm a reggelt, aztán elmegyek pár órát edzeni, és délután ismét velük vagyok. Nagyon szeretek Eric-kel játszani, aki 2006 augusztusban született. Amióta megvan, mindig lekésem az edzést a benzinkútnál. Régebben mindig elsőként érkeztem, mostanában utoljára…
Télen például mehettem volna edzőtáborba Dél-Afrikába, de olyan jó időnk volt, hogy inkább itthon maradtam és kipróbáltam a cyclocrosst.
- Ne szerénykedj, azért ez több volt egy próbánál…
- Sikerült megnyerni a spanyol bajnokságot, és 17. lettem a világbajnokságon. Ahhoz képest, hogy ott csupa specialista indult, szerintem ez jó eredmény.
 |
|
| Fotó: Takács Tamás | |
- Országúttal nem próbálkoztál még?
- De, indultam is versenyeken, sőt kaptam profi ajánlatot is, Én azonban sokkal jobban élvezem a montizást a terep és a technikás szakaszok miatt.
- Ti, mint valódi MTB-profik szoktátok egymást segíteni Ralph Naf-fel úgy, mint országúton szokás?
- A cross-country-ban inkább abban nyilvánul meg a segítség, hogy nem dolgozunk a másik ellen, például nem húzzuk fel az ellenfeleket a csapattársra. Ritkán van előre kidolgozott taktika, de mégis fejben dőlnek el a dolgok. Az számít, hogy adott versenyen ki hibázik kevesebbet, a többi a felkészülésen múlik.
- Ki segíti a felkészülésedet és milyen a kapcsolatod az edződdel?
- Nagy szerencsém van az edzőmmel, Quim Fortezával is, akivel tíz éve dolgozunk együtt. Az U-23-as világbajnokságot már az ő segítségével sikerült megnyerni. Olyan sportolók fordultak meg a keze alatt, mint a teniszező Carlos Moya és Arantxa Sanchez Vicario. Mindig végigcsináltam amit előír, tökéletesen bízom benne. Nagyon fontos, hogy szoros bizalmon alapuló viszony alakuljon ki az edző és tanítványa között. Hiszek benne, mert rálátása van az egész karrieremre.
 |
|
| Fotó: Takács Tamás | |
- Képes vagy még fejlődni?
14 éve versenyzem. Az első 7 évben fizikálisan fejlődtem inkább, a második 7 év viszont arról szólt, hogyan tudok erősebb lenni fejben. Az ember egyre összeszedettebb lesz az idők folyamán és egyre több dologra tud figyelni. A győzelem vagy a siker sok apróságból tevődik össze, és ha a versenyen egyvalami hiányzik, akkor nehéz nyerni (közben José a villával rajzol szemléltető ábrát a fehér abroszra – ezt a jó szokását az egész beszélgetés folyamán gyakorolta). Egy idő után már csak akkor fejlődik az ember, ha tudatosan képes befolyásolni, hogy ezek az apróságok a helyükön legyenek. Nekem nagyon fontos volt például , hogy megtanultam pihenni. Talán ez az edzés legnehezebb része. Nem csak az a pár óra számít, amit a kerékpár nyergében töltesz, hanem a közte eltelt idő is. A mountainbike összetett dolog, nem véletlen, hogy többen érnek el sikereket jóval harmincon felül is, mert fejben jobbak másoknál. Nekem a legnagyobb példaképem Thomas Frischknecht, akit elnézve akár még tíz évem is van ebben a sportágban…
- Milyen céljaid vannak még?
- Megverni Absalont! (Joséból hirtelen felbukkan a hispán vér) Nem az a lényeg, hogy olimpiának vagy világbajnokságnak nevezik, a fontos, hogy nagy versenyen, egyenlő küzdelemben szeretném legyőzni Absalont. Egyébként sosem a kategória számít, hanem kikkel küzdesz, mi történt, hogyan sikerült győzni egy versenyen.
Névjegy: José Antonio Hermida
Született: 1978. 08. 24.
Lakhely: Llivia, Spanyolország
Csapata: Merida-Multivan Team
Családi állapot: házas, két gyermek édesapja
Magassága: 172 cm
Súlya: 63 kg
Hobbik: BMX, motocross, sífutás
Edzője: Quim Forteza
Web: www.hermidabike.com
