Sansepolcro és Firenze között 170 kilométer várt a pelotonra, változó domborzaton, borús időben. Tökéletes körülmények a szökevénysikerhez, ennek megfelelően tucatnyi kerekes lépett meg már a verseny korai szakaszában, a többek között a hegyi pontokat vadászó Pirazzival és Viscontival.
Az eső egyre jobban zuhogott, és elöl a szökevények is szétszakadtak az emelkedőkön-lejtőkön, de ugyanez történt a mezőnyben is. Wiggins nem kockáztatott lefelé, ismét lemaradt, de csapata, a Sky kihúzta a csávából, sikerült visszazárkóznia Nibaliékra, akik amúgy elöl úgy húzták a sort, hogy kis híján az egész sort lefektették a kanyarban.
Scarponi csapata, a Lampre-Merida is dolgozott Wiggins ellen az összetett pozícióért, de az erő ismét megvolt a Sky-ban, megoldották a nehéz helyzetet. A címvédő Ryder Hesjedal (Garmin) viszont tegnaphoz hasonlóan gyenge formát mutatott, ő az emelkedőn szakadt le, s gyűjtött egy percet Nibalival szemben.
Elöl a hegyi pontokért Pirazzi jeleskedett, a kolumbiai Robinson Chalapud-dal karöltve villogtak az emelkedőkön. Az orosz Maxim Belkov (Katyusa) azonban visszazárkózva rájuk őrült tempót bevállalva lefelé, úgy faképnél hagyta őket az egyik lejtőn, hogy onnantól nem is látták.
Belkov hazaért, a célban azonban még történt érdekes közjáték. A 40 főre apadó főmezőnyből akciózó kolumbiai Betancur ahogy utolérte a korábbi szökevénycsoportból Ludvigssont és Pantanót, azt hitte nyert, s feltett kezekkel haladt át a vonalon. Az összetettben Nibali megőrizte a vezetést, Hesjedal csúszott ki a top 10-ből. Cadel Evans a mezőnyhajrát nyerve átvette Cavendishtől a ponttrikót.
| Giro d’Italia 9. szakasz eredménye: |
|
1 Maxim Belkov (Rus) Katusha 4:31:31 Összetett állás: 1 Vincenzo Nibali (Ita) Astana Pro Team 34:19:31 |
