Urbino és Porto Sant’Elpidio között 210 kilométer volt a penzum, a szakasz derekán két nagyobb, az utolsó 50 kilométeren pedig hat kisebb, de kemény, meredek részeket tartalmazó emelkedővel. Ahogy várható volt, hamar kialakult egy szökevénycsoport, amely hasonlóan fogyott az emelkedőkön, mint a mezőny.
Utóbbiban a sprinterek számára túl nehéznek bizonyultak, de a rózsaszínű trikós, litván Navardauskas is megfőtt, tetemes hátrányt összeszedve. Elöl már viszonylag korán, körülbelül 40 kilométerrel a cél előtt sor került a döntő akcióra, a kolumbiai Miguel Rubiano Chavez látszólag egy hegyi hajráért indított akciót, de továbbment, bevállalva a nehéz szólót a még hátralévő kisebb emelkedőkön.
Mögötte négyen maradtak a szökevénytársak közül, akik között az olasz Adriano Malorinak volt jó esélye az összetett élére állni. A mezőnyt eközben a Liquigas és Malori csapata, a Lampre kontrollálta, majd a Garmin próbálta behozni a hátrányt, s megszerezni a rózsaszínű trokót a kanadai Ryder Hesjedal számára.
Végül a szökevények örülhettek, Rubiano Chavez hazaért, megszerezve a szakaszgyőzelmet és a hegyi trikót, Malori a második helyen érkezve az összetett élére állt, s felhúzhatta a rózsaszínű trikót. A mezőnyben pedig együtt érkeztek a favoritok, s újra átíródott a generál, ami még jelentős mértékben formálódni fog a hétvégén…
Sajnos áldozatokat is szedett a mai szakasz, két topsprinter, Tyler Farrar és Romain Feillu is bukásba keveredtek, s rajtuk kívül a napok óta láthatóan formán kívül versenyző norvég Thor Hushovd is feladta a Girót.
| A 6. szakasz eredménye: |
|
1. Miguel Angel Rubiano Chavez (Col) Androni Giocattoli 5:38:30 Az összetett állás: |