Extrém Gizmó-suli a BringaMánia Napon

Szerző: Debreczeni AttilaLétrehozva: 2010. szeptember 7. 20:20
Szeptember 12-én Nagy „Gizmó” Attila és barátai nem csak a Freestyle showjukkal fogják szórakoztatni a nagyérdeműt, hanem a vállalkozó szellemű bringásokat a freestyle alapjaira is megpróbálják megtanítani. Ez lesz a „Gizmó-suli”. Erről a kezdeményezésről beszélgettem Nagy „Gizmó” Attilával.

- A BringaMánia Napon szeptember 12-én mutatkozik be a Gizmo freestyle Suli. Mi ez pontosan?

 

- Tudásszinttől függően alapkőletétel vagy mérföldkő a kezdő illetve már aktív szabadstílusú MTB/BMX kerékpározást gyakorolni vágyóknak. 

- Kiket vártok ide és milyen bringával?

- 12-16 éves fiatalokat várunk (megbízható stabil kerékpárral), akik érdeklődnek a kerékpársport extrém szakága iránt, de azokat is szeretettel várjuk, akik csak ügyesedni szeretnének a bringával.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

- Mire számíthat, aki eljön? Ugratni fog az első nap után a  rámpátokon?

- Kezdő vagy középhaladó bringás biztosan nem fog ugratni a mi rámpánkon, az nem erre a célra készült. Célunk az, hogy a részvevők jól érezzék magukat valamint új szemléletmóddal és alapmozdulatokkal legyenek gazdagabbak.
A legügyesebbek azért majd legurulhatnak a funbox érkezőjén.

- Ezzel a sulival csak a bringamánia napon találkozhatnak a fiatalok, vagy lesz esetleg valami folytatás?

- Ez még a jövő zenéje. Szeretném, ha lenne folytatás, de erről még sok a kérdőjel.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

- A srácok, akik eljönnek tanulni, biztonságban vannak? Vagyis tudtok vigyázni a testi épségükre?

- Az élet veszélyes üzem. TV nézés közben is meghúzhatjuk a nyakunkat, amikor a chips-es tálat vesszük át a társunktól. Azt gondolom, ha valamit fokozatosan és szakértő felügyelet mellett gyakorlunk – legyen az bármennyire „extrém” - minimálisra csökken a sérülés illetve balesetveszély. A freestyle suli célja nem az, hogy első nap szaltózni tanítsuk a vállalkozó kedvű srácokat, arra még lesz pár évük.
Célunk, hogy elindítsuk őket egy úton, ami célt ad Nekik és napi rendszerességgel mozgásra ösztönzi Őket.

- A McDonald’s BringaMánia napról további információkat a www.kerekparinfo.hu/bringamania honlapon kaphattok.

Címkék: kerékpár
Hozzászólások
24 ÓRA
11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!Sze  Contador nem nyilatkozott doppingügyéről  Bassónak fáj, hogy nem lehet válogatottVa  Halálugrás: elhunyt a BMX-sztárCsü  Korzikáról indul a 2013-as TourSze  Dopping: a büntetések zavarában a KobraKe  Gyakorlatilag végleges a WorldTour-listaSzo  Kommunista segítség Gianetti csapatának?Csü  Két évet kapott a Vuelta-ezüstérmesKe  Valverde nem mutatkozhatott be MadridbanVa  A Vacansoleil is a profi első osztálybanSzo  Hivatalos: Valverde a Movistar sorábanSzo  Landis egy éves börtönbüntetést kapottCsü  Contadorral kezdenek a magyar profik?Sze  Bodrogi csapata profi státuszban 2012-reKe  A két Giro-győztes egy csapatban jövőre!Szo  Alberto Contador megnősült!Szo  A Vuelta győztese marad a süllyedő hajón  Martin célja a sárga trikó és az olimpiaSze  Nyolc csapat már a 2012-es WorldTourbanSze  A Schleck-tesók edzése súlyosan elavultKe  Hivatalos: lesz magyar bringás LondonbanVa  Győzelemmel búcsúzott 2008 Tour-győzteseSzo  A HighRoad-é a legtöbb WorldTour-sikerSze  Spanyol \"nem\" az éjjeli doppingtesztekreSze  Nem tiltják el a Touron bukó oroszt?Ke  Friss közlemény a WorldTour helyzetéről  XTerra-vb: Armstrong bukott, Poór 11.Va  Cavendish és modell barátnője babát várSzo  Átigazolási helyzetkép a WorldTourban  Csőd a Vuelta-győztes csapatában!  XTerra vb: Armstrong és Poór egy pályánCsü  Evans szerint Contador nem Tour-favoritCsü  Olimpiai kvóta országúti kerékpározásbanSze  Sztárok a 2012-es Tour esélyeirőlKe  A 2012-es Tour de France prezentációjaKe  Gilbert: Ezt nehéz lesz megismételni...  Armstrong indul a Hawaii XTerra vb-n!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók