Duplázásra készül a Tour bajnoka

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2014. július 30. 19:20
Az olasz Vincenzo Nibali jövőre nemcsak a francia, hanem az olasz kerékpáros körversenyt, a Giro d'Italiát is szeretné megnyerni.


A 29 éves kerekes a Corriere della Sera című lapnak elmondta, címvédőként a Touron is indulni kíván, másrészt a Giro különösen fontos számára, hiszen hazai verseny, ráadásul az volt az első háromhetes viadala profi pályafutása során, még 2007-ben.

"Semmi rossz nincs abban, ha megpróbálom a duplázást, de ugyanabban az évben a Girón és a Touron is nyerni nagyon nehéz" - mondta Nibali, aki a Tour előtt a Girón tavaly, a Vuelta a Espanán pedig 2010-ben diadalmaskodott. Rajta kívül mindössze öten - az olasz Felice Gimondi, a belga Eddy Merckx, a spanyol Alberto Contador, illetve a francia Jacques Anquetil és Bernard Hinault - mondhatják el magukról, hogy győztek mindhárom háromhetes körversenyen.

A Giro-Tour azonos évbeli duplázás eddig hét bringásnak összesen tizenkét alkalommal sikerült. Az olasz Fausto Coppi 1949-ben és 1952-ben, Anquetil 1964-ben, Merckx 1970-ben, 1972-ben és 1974-ben, Hinault 1982-ben és 1985-ben, az ír Stephen Roche 1987-ben, a spanyol Miguel Indurain 1992-ben és 1993-ban, míg az olasz Marco Pantani 1998-ban tudta véghez vinni ezt a bravúrt.