Előre is megírhattuk volna a 67. Vuelta a Espana 21. szakaszának beszámolóját, ugyanis minden egy becsületes záróetap forgatókönyve szerint alakult. A mezőny legjobb sprintere, a német John Degenkolb nyerte a hajrát, az összetettben pedig már nem történt változás, a piros trikós spanyol Alberto Contador is a levegőbe csaphatott, másodszor megnyerve a spanyol körversenyt.
A Madridtól északra fekvő kisvárost, Cercedillát érte a megtiszteltetés, hogy helyszínül szolgálhatott a gála startjához. A három héten át együtt tekerő peloton élén a megkülönböztetett trikósokkal némi ünnepléssel megindult Madrid felé, hogy 115 kilométer végén pontot tegyenek az idei Vueltára.
A madridi körözés végén Degenkolb a két olasz vetélytársát, Elia Vivianit és Daniele Bennatit előzte meg a sprinten, s hogy azért a végig izgalmas körverseny ma is szolgáljon némi plusszal, arról az összetett második, spanyol Alejandro Valverde gondoskodott.
A Movistar kapitánya hajrázott a befutón, megszerezte a hatodik helyet, és az ezért járó pontoknak köszönhetően az utolsó napon átvette a ponttrikót, azaz a zöld trikót az összetett dobogó harmadik helyét elfoglaló katalán Joaquim Rodrigueztől. A hegyi trikót már korábban bebiztosította az ausztrál Simon Clarke a GreenEdge-ből. Összességében nagyon izgalmas, emlékezetes GT-t láthattunk az elmúlt három hét során.
| A 21. szakasz eredménye: |
|
1. John Degenkolb (Ger) Argos-Shimano 2:44:57 2. Elia Viviani (Ita) Liquigas-Cannondale 3. Daniele Bennati (Ita) Radioshack-Nissan 4. Allan Davis (Aus) Orica – GreenEdge 5. Koldo Fernandez (Spa) Garmin – Sharp 6. Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 7. Gert Steegmans (Bel) Omega Pharma-Quickstep 8. Zdenek Stybar (Cze) Omega Pharma-Quickstep 9. Raymond Kreder (Ned) Garmin – Sharp 10. Gorka Verdugo Marcotegui (Spa) Euskaltel – Euskadi
Az összetett végeredmény: 1. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank – Tinkoff Bank 84:59:49 2. Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:01:16 3. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:01:37 4. Christopher Froome (GBr) Sky Procycling 0:10:16 5. Daniel Moreno Fernandez (Spa) Katusha Team 0:11:29 6. Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team 0:12:23 7. Andrew Talansky (USA) Garmin – Sharp 0:13:28 8. Laurens Ten Dam (Ned) Rabobank Cycling Team 0:13:41 9. Igor Anton (Spa) Euskaltel – Euskadi 0:14:01 10. Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team 0:16:13
|