Contador volt csapattársát hagyta nyerni

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 27. 17:36
Újabb olasz szakaszgyőzelem – már az ötödik – született Paolo Tiralongo révén, aki a rózsaszínű trikóssal, Alberto Contadorral ért fel a hegyi befutóra a Giro d’Italia 19. szakaszán, pár másodperccel az őket követő üldözők előtt.


A Bergamo és Macugnaga közötti 209 kilométeres távon két komolyabb emelkedőt kellett leküzdeni a mezőnynek, a másodikon hegyi befutóval. A nap szökevénycsoportjában ismét megtalálhattuk a hegyi pontversenyt vezető Stefano Garzellit, aki újabb pontokat gyűjtött, de cél előtti emelkedőre a mezőny anulálta az elmenést.

Látszik, hogy már fáradt a peloton, ugyanis a befutó előtti hegy papíron nem is volt borzalmasan nehéz, mégis sokan megfőttek ma. Egy komoly bukás is volt ma, a HighRoad versenyzői, Marco Pinotti és Craig Lewis estek 40 kilométerrel a vége előtt, a mentő szállította kórházba őket.

Úgy tűnt, Joaquín Rodriguez napja lehet a mai, Danilo Di Luca sokat dolgozott a Katyusa kapitányának, ám végül Tiralongo támadott 6-7 kilométerrel a cél előtt. A nagy tempóban leszakadt többek között Jose Rujano Guillen és Gyenyisz Mencsov is, ugyanakkor többen próbálkoztak felugrani Tiralongóra, például Rodriguez és Dupont, de egyiküknek sem sikerült, az olasz 20-30 másodperccel végig az esélyesek csoportja előtt haladt.

Reuters
  Fotó: Reuters

2 kilométerrel a cél előtt azonban Contador ismét megmutatta, hogy ő a legerősebb a mezőnyben, hatalmasat lószolva faképnél hagyta ellenfeleit és az utolsó kilométeren felért korábbi asztanás csapattársára. Az utolsó 500 méteren vezetett neki, majd hagyta, hogy Tiralongo haladjon át elsőként a célvonalon.

 

Reuters
  Fotó: Reuters

Nibaliék pár másodperces időhátrányban érkeztek, Nibali közelebb került kicsit Scarponihoz, Scarponi pedig kicsit megint távolabb Contadortól az összetettben. Érdekesség, hogy a célban a sírásig meghatódott olasz hegyimenőnek, Tiralongónak ez volt első profi győzelme 12 éves pályafutása során!

A 19. szakasz videó-összefoglalója:

A Giro d'Italia hírei új alrovatunkban: KATTINTSON IDE!

A 19. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Paolo Tiralongo (Ita) Pro Team Astana 5:26:27
2. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank Sungard  
3. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:03
4. John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:06
5. Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team  
6. Steven Kruijswijk (Ned) Rabobank Cycling Team  
7. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD 0:00:08
8. Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana 0:00:21
9. Hubert Dupont (Fra) AG2R La Mondiale 0:00:29
10. Kanstantsin Sivtsov (Blr) HTC-Highroad 0:00:34
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank Sungard 77:11:24
2. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD 0:05:18
3. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale 0:05:52
4. John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale 0:07:53
5. Kanstantsin Sivtsov (Blr) HTC-Highroad 0:09:58
6. Mikel Nieve Ituralde (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:10:08
7. Roman Kreuziger (Cze) Pro Team Astana 0:10:20
8. Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:10:43
9. Denis Menchov (Rus) Geox-TMC 0:10:51
10. José Rujano Guillen (Ven) Androni Giocattoli 0:11:50