Contador nem tudta igazolni a verzióját

Létrehozva: 2012. február 6. 17:18
Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatója szerint a jogi eljárásban Alberto Contadornak kellett bebizonyítania, hogy fertőzött húst fogyasztott, de ez a mostani ítélet alapján nem sikerült neki és ügyvédeinek.

"Azt tudni kell, hogy az Európai Unióban tilos a klenbuterol használata, még állatoknak sem adható, és ezt a hatóságok ellenőrzik is - mondta az MTI-nek Tiszeker. - Vagyis, ha Contador az EU-n belüli versenyen, az EU-ból hozatott húst fogyasztott, akkor nehezen lehet bebizonyítani, hogy a termék fertőzött. Ugyanakkor, ha mondjuk Kínában vagy Mexikóban lett volna versenye, akkor sokkal nagyobb eséllyel fogyaszthatott volna klenbuterollal fertőzött készítményt."

 

Hozzátette: a közvélemény számára az is viccesnek tűnhet, hogy a kerékpárost most tiltották el, ám augusztusban már megint versenyezhet, és sokat nem kell kihagynia.

"Ez azért lehet, mert az összes eredményét törlik 2010 nyaráig visszamenőleg, és a pénzdíjakat is vissza kell fizetnie, plusz nem vehet részt az idei Touron és az olimpián sem. Persze furcsa, hogy az augusztus második felében esedékes Vueltán, ráadásul hazai közönség előtt már szerepelhet" - mondta a MACS ügyvezető igazgatója.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn vétkesnek találta Contadort, a Tour de France
országúti kerékpáros körverseny háromszoros bajnokát, akit visszamenőlegesen két évre eltiltott a versenyzéstől, s egyben megfosztott az összes, 2010 nyara óta elért eredményétől, így a 2010-es Tour- és 2011-es Giro d,Italia-győzelmétől is.

A spanyol kerékpáros a Tourt 2007-ben, 2009-ben és 2010-ben, a Giro d,Italiát 2008-ban és 2011-ben, míg a Vuelta a Espanát 2008-ban nyerte meg, ő volt a világon az ötödik, aki mindhárom nagy háromhetes viadalon diadalmaskodni tudott.

Hozzászólások
Sporthiradó Szerkesztő 2012. február 6. 17:21 (1)
Avatar_70_male
Halhatatlan
  53116
Szólj hozzá te is a cikkhez, mondj véleményt róla!
24 ÓRA
Sze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók