- Mit mondott neked Riis, hogyan sikerült megszereznie a csapatába?
- Különböző dolgok, de a legfontosabb okok kétségtelenül a komolysága és a munkamorálja voltak. Ezek miatt megtehetem, hogy jobban ellazuljak, az ő hatalmas tapasztalata, a legjobb versenyzőkből álló csapatok élén minden célt elérhetővé tesz.
- Mik a céljaid a következő években?
- Még korai lenne a versenynaptárról beszélni, de gondolkozom azon, hogy két GT-t (háromhetest) vállaljak jövőre. Nem tudom pontosan melyek lesznek azok, de változtatni kell kicsit az edzésterven, és lazábban kell kezdeni a szezont.
- Riis azt mondta, meg szeretnéd nyerni a három nagy körversenyt egy éven belül, mi a helyzet ezzel?
- Először is ez egy álom számomra, de nem tudom mennyi lehet a realitása. Úgy gondolom, lehetséges magas szinten végignyomni a három „Nagyot”, de óriási különbség megnyerni mindet. Apránként kell haladni, de úgy vélem, hogy gyakorlatilag ez lehetetlen, bár talán, valamikor a jövőben… Ez egy álom. Mindenkinek vannak álmai, az enyém ez.
- Andy Schleck révén tulajdonképpen Riis volt a legkeményebb ellenfeled az elmúlt két évben, milyen előny származhat abból, hogy egyesültetek?
- Már beszéltünk erről mi is, és azt hiszem, nyerő páros leszünk. Nekem sikerült győztesen kikerülnöm egy kemény küzdelemből az utóbbi két évben, és most átadhatom a tapasztaltakat, ugyanakkor ő el tudja majd mondani nekem Andy gyengeségeit. Jó párosítás lesz.
- Hogyan látod a jövő évi csapatot?
- Nagyon optimista vagyok. A csapat magja nagyon szilárd, hihetetlen képességű versenyzők alkotják, alig várom az első edzőtábort. Tökéletesen összeillünk. Részemről megpróbálom idecsábítani Benjamin Novalt, Dani Navarrót és Jesús Hernandezt, de reményeim szerint még további új igazolásokkal erősödik majd a csapat.
- Hogyan tervezed a szezon hátralévő részét az Asztanával?
- Még meg kell beszéljük, de teljesen egyértelmű, hogy még az Asztana versenyzője vagyok, és hogy elkötelezett vagyok a csapatnak. A szezonomat már több mint teljesítve van, de még végig kell gondoljuk, olyan szempontból is, hogy kielégítsük a szponzoraink különböző igényeit, mert továbbra is tökéletes a kapcsolatunk és nagyon hálás vagyok az Asztanának, annak ellenére, hogy a legjobb döntés a váltás volt.
Tovább forr a levegő a dán sportvezető, Bjarne Riis és (régi) új csapata, a Saxo Bank-SunGard körül. Contador leigazolása után egy televízió interjúban Riis arról beszélt, hogy a bukott dán hegyi-király, a 2007-es Tour de...
Tovább a teljes cikkhez »
Bjarne Riis, a Saxo Bank csapatfőnöke sajtótájékoztatón jelentette be kedden, hogy a Saxo Bank 2011-ben is támogatja csapatát, szintén névadó szponzorként kiegészítve a SunGard IT-céggel. Továbbá megerősítette, hogy a Tour de...
Tovább a teljes cikkhez »
Alberto Contador is beállt a sorba, a Tour de France sztárjai közül ő is megkezdte a szokásos „roadshow”-t a post-Tour kritériumgálákon. Az immár háromszoros Tour-győztes tegnap Belgiumban nyert a helyi menők, Jurgen Van den...
Tovább a teljes cikkhez »
Talán nem pontos a cím, írhattunk volna Contador helyett Schleck-tesókat is, de nehezen lehet 40 karakterben összefoglalni a profi kerékpársportban kialakult meglehetősen bonyolult helyzetet. Nyilván nem a Tour-győztes Contador...
Tovább a teljes cikkhez »
Alberto Contador a három napja véget érő Tour de France győztese hivatalos sajtóközleményben erősítette meg, hogy visszautasítja csapata, az Asztana ajánlatát a szerződéshosszabbításra. Hamar állást foglalt a kazah gárda is, az...
Tovább a teljes cikkhez »
A Tour de France második helyezettje, Andy Schleck hivatalos levélben írta meg a cyclingnews.com portálnak, hogy testvérével, Frankkal távoznak Bjarne Riis csapatától jövőre, és részt vesznek egy hazai, luxemburgi csapat...
Tovább a teljes cikkhez »
A Tour de France-t követő hagyományos kritérium gálaversenyek közül az idei francia körverseny második helyezettje, Andy Schleck kettőt is bezsebelt, egyet otthon, Luxemburgban, egyet Belgiumban....
Tovább a teljes cikkhez »
