Cavendishé a Giro első szakasza

Szerző: bikemag.huLétrehozva: 2013. május 4. 20:25
Napjaink leggyorsabb sprintere, Mark Cavendish hozta a papírformát, megnyerve Nápolyban a Giro d’Italia első szakaszát, aminek köszönhetően egyúttal az összetett éllovasnak járó rózsaszínű trikót, a Maglia Rosát is felhúzhatta.


 

A 130 kilométeres szakasz a GT-ken szokás szerint zaklatott volt, több bukás is történt. A legaktívabb a Cannondale versenyzője, Cameron Wurf volt, aki többedmagával, majd „da solo” is próbálkozott, de az Omega Pharma-Quick Step csapata jól kontrollálta a versenyt, nem engedték túl messzire.

Az utolsó 15 kilométerre utolérték Wurfot, ekkor már a többi sprinter csapata is biztosította a nagy tempót, az OPQS létszáma lecsökkent az élen, de Steegmans egyedül is jó helyen tartotta a brit szárt. Az utolsó két kilométeren belül történt egy nagyobb bukás, amiben Belletti, Gavazzi, és több sprinter is pórul járt, a Cannondale vezetésével csak egy tucatnyi kerekes maradt elöl.

Tulajdonképpen azt mondhatjuk, Wurf szökésével és az utolsó kilométereken mutatott biztos kontrollal a Cannondale csapata volt ma a legjobb, de szerencsétlenségükre a sprinterük Elia Viviani egyelőre nincs partiban egy jó formában lévő Cavendish-sel, a célvonalon a brit haladt át először!

Vasárnap csapatidőfutam!