The Show must go on: a rendkívüli időjárás – helyenként havazás – miatt a szervezők átvariálták a Milano-San Remo útvonalát. Kikerült az 500 méter magas 8 kilométeres emelkedő, az eredetileg a 140 kilométer után következő Turchino, s menet közben a 300 méter magas – a verseny szempontjából talán fontosabb – 300 méter magas Le Maine-t is kivették – írja a bikemag.hu.
A Turchino előtt 117 kilométernél megállították a mezőnyt, és a táv egy részét a csapatbuszokban tette meg a peloton, fél háromkor pedig új rajtra került sor. Az útvonalmódosítások következtében a 298 kilométeres pálya jelentősen rövidült, de az utolsó 90 km – a végén a Cipressa és a Poggio emelkedőjével – maradt. Rengeteg versenyző – teljesen átfagyva – a Classicissima feladása mellett döntött, de azért a favoritok többsége vállalta a küzdelmet az elemekkel.
A nap szökevénycsoportja, Lars Bak (Lotto Belisol), Maxim Belkov (Katyusa), Diego Rosa (Androni-Venezuela), Pablo Lastras (Movistar), Matteo Montaguti (Ag2r-La Mondiale) és Francesco Fortin (Bardiani-CSF Inox) rögtön a verseny elején megléptek, tíz perc feletti előnyt építettek, a megállásnál természetesen jóváírták az időket, és ennek megfelelően indították őket újra.
Az előbb említett elmenés utolsó embereit a Cipressa emelkedőjéig utolérte az időjárás miatt megfogyatkozó mezőny és remek lehetőség nyílt a sprinterek előtt. Mivel kimaradt a két említett mászás a táv derekán, ott volt még Cioleken kívül Cavendish, Demare, Degenkolb, Gatto és persze a legjobb klasszikus-menők. A Cipressa tetején a világbajnok Philippe Gilbert (BMC) lépett meg kicsit, de talán csak a nedves lejtmenetet akarta próbálgatni élesben.
A Cipressa és a Poggio között az Ian Stannard (Sky), Sylvain Chavanel (Omega Pharma-Quick Step), Eduard Vorganov (Katyusa) trió állt össze, akik a Poggio-ig fél perces előnyt szedtek össze. Vorganov leszakadt, de Chavanel és Stannard együtt értek fel elsőként a Poggio tetejére. Az üldözők élén ezalatt Sagan kénytelen volt vállalni a munkát, s Cancellarával, Ciolekkel, Paolinivel vették üldözőbe Chavaneléket.
Lefelé Sagan – a kerekén Cancellarával – utolérte az élen haladó duót, s így hatan érkeztek az utolsó 3-4 kilométerre. Cancellara beváltotta ígéretét, egy métert sem ment Sagannak, de a szlovák bajnok akcióját szerelte. Mindenki Saganra várt a hajrán is, így a Cannondale kapitánya kénytelen volt megindítani a sprintet, s végül a végig valakinek a kerekén pihenő Ciolek nyert, saját, afrikai csapata, s egyben az afrikai kerékpársport eddigi legnagyobb sikerét aratva.
Talán sokan emlékeznek még rá, Ciolek 2005-ben, 20 évesen megnyerte a német bajnokságot, és a nemzeti színű mezben látogatott el a Tour de Hongrie-ra, ahol egy más dimenzióban közlekedett a többiekhez képest a sprinteken. 2006-ban Salzburgban U23 világbajnok lett, majd ezután szerencsétlenül igazolt, leszállóágban lévő csapatokhoz, a T-Mobile-hoz és a Milramhoz. Idénre a Quick Step-ből érkezett az afrikai prokonti gárdához, s úgy tűnik, kapitányként megtalálta a számítását. Lehet mondani, hogy ez „nem igazi San Remo” volt, de a német versenyző ezzel a győzelemmel akkor is beírta magát a kerékpársport történetébe, és még bőven van ideje, hiszen csak 26 éves.
Az utolsó kilométerek összefoglalója:
| KERÉKPÁR, MILAN-SAN REMO, 298 KM, VÉGEREDMÉNY: |
||||
|---|---|---|---|---|
| 1. | Gerald Ciolek | német | MTN – Qhubeka | 5:37:20 |
| 2. | Peter Sagan | szlovák | Cannondale | 0:00:00 |
| 3. | Fabian Cancellara | svájci | RadioShack Leopard | |
| 4. | Sylvain Chavanel | francia | Omega Pharma Quick Step | |
| 5. | Luca Paolini | olasz | Team Katusha | |
| 6. | Ian Stannard | brit | Sky Pro Cycling | |
| 7. | Taylor Phinney | amerikai | BMC Racing | |
| 8. | Alexander Kristoff | norvég | Team Katusha | 0:00:14 |
| 9. | Mark Cavendish | brit | Omega Pharma Quick Step | |
| 10. | Bernhard Eisel | osztrák | Sky Pro Cycling | |
