Bringapolo: Futár-punk vagy profizmus?

Szerző: Debreczeni AttilaLétrehozva: 2010. szeptember 2. 20:06
Szeptember 12-én kerül megrendezésre a McDonald’s BringaMánia Nap a Zuglói Millenáris Velodromban. Itt alkalmunk lesz végig követni a Bringapóló bajnokságot. Ennek kapcsán beszélgettem a bajnokság egyik szervezőjével, Terpó Mátyással (Kamaz).

- Szeptember 12-én a McDonald’s BringaMánia Napon megrendezésre kerül a Bringapóló bajnokság. Első kérdésem: mi is az a bringapóló?

 

- Leginkább a lovaspólóval lehetne párhuzamba állítani. Két csapat ütőkkel kerget egy teniszlabda méretű golyót. A cél, az ellenfél kapujába juttatni a labdát. A sportág története több mint 100 évre vezethető vissza. A II. Világháború után sok országban visszafejlődött, nálunk el is tűnt a sportág egy időre. 2007 augusztusában Pedro és Tim (külföldi futárok) hozták vissza a köztudatba. Mi már kisméretű, kemény felületű, palánkkal körbevett pályán játszunk, de játszanak még füves pályán is.

- Jól tudom, hogy a bringapólósok már megjárták a vb-t és az Eb-t is?

- Igen. Egy különítmény a genfi Európa-bajnokságon vett részt, három csapat pedig a berlini világbajnokságon állt helyt. Az első európai szintű megmérettetés nem is ez volt, hanem az idei futár Eb keretén belül megrendezett bringapóló bajnokság, aminek Budapest - ezen belül a Millenáris Velodrom és a Csepel Művek területe adott otthont. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk mindhárom versenyen. A vb-n a főtáblán szereplő Budapest Bike Polo Team a 46. helyezést érte el a 64 indulóból. A főtábla 14 megüresedett helyére 48 csapat jelentkezett, itt versenyzett a másik két magyar csapat is. A mi csapatunk 7 pontot gyűjtött, ez a 27. helyre volt elég, tehát nem juthattunk be a főtáblára. Viszont játszottunk rengeteget a többi csapattal versenyen kívül.

- Hogyan képzelje el az ember? Mennyire a győzelemről szól a bringapólósoknál ez a sport és mennyire a buliról?

- Nyugaton ezt a sportot leginkább a kerékpáros futárok űzik buli szinten. Hazánkba is két futár hozta vissza 2007 augusztusában. Azonban, tisztán látszik egy profi irányvonal, ami kezd kitörni a futár punk és az underground világából. Az ütők kifinomultsága, a kerékpárok geometriája, a fékrendszerek, a küllővédők, arc és lábszárvédők, és a kettő alatti - fix, vagy egysebességes - áttételek is mind ezt mutatják. Épeszű ember ilyen kerékpárral nem közlekedik, pláne nem dolgozik.



- Jól tudom, hogy egy cseh csapat is eljön megmérettetni magát? Ha igen akkor ennek kapcsán azt is megkérdezem, hogy hol helyezkedik el a magyar bringapóló a világhoz képest?

- A csehek már játszottak nálunk a futár Európa-bajnokságon, tehát nem lesz idegen előttük a terep, viszont a világbajnokságra nem jöttek ki. A magyar bringapóló válaszút előtt áll. Vagy megmaradunk undergroundban, vagy a profizmus felé vesszük az irányt. Erőnléti, ügyességi edzésekkel, összeszokott csapatokkal, saját pályával. Nem vagyunk behozhatatlan hátrányban, de érzékelhető a fejletlenségünk. Az eddigi nagyobb versenyekre kiírtak 64 helyet, azt szétosztották a nagyobb városok között, aztán akik közel laktak, vagy tudtak olcsó repülőjegyet szerezni, azok elmentek. Az idei VB-re már 112 csapat jött el, ezért elképzelhető, hogy a jövőben régiós előselejtező versenyeket fognak tartani.

- Szerinted kik azok, akiknek érdemes póló-ütőt ragadniuk, és lejönni, ütni a labdát?

- Aki szeret bringázni, és kedveli a csapatsportokat. Előny, ha nem fél a sérülésektől, és van egy strapabíró kerékpárja. Ütőt adunk kölcsön, idővel majd úgyis készít magának…

- Mi az, ami téged személy szerint megfogott ebben a sportban?

- A csapatjátékjelleg a technikai sportokban nem igazán jellemző. Itt viszont minden erről szól. Az embernek is és a gépnek is ki kell bírnia a mérkőzést, és összhangban kell lenni a csapattársakkal. Fontos a kommunikáció, és a helyzetfelismerés. Minden fékezést meg kell tervezni, nem lehet ész nélkül húzni a csíkot, mert egy meccs alatt kidurrantod a gumit, ami amúgy hármat is kibírna. Ész, technika, csapatszellem. Ez fogott meg.

Címkék: kerékpár
Hozzászólások
24 ÓRA
20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj18:11  Hegy volt, változás nincs a Girón  Megvan az olimpiai magyar bringásVa  151 km után beérték, de megnyerte!Va  Vállzúzódás miatt száll ki a Giró-bólSzo  Costa Rica-i siker, dán ász rózsaszínben  Triplázott a sprinterkirály a GirónSze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolója
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók