Bionicon Alva: DH-géppel, ahogy még soha

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 30. 10:33
Az úgy kezdődött, hogy egy csapat német fiatal nem akart leszállni a DH-bringájáról még felfelé tekerés közben sem. Aki ült már valaha is ilyen gépen, az tudja, ezeket mennyire nehéz nemhogy felfelé, de gyakran sík talajon is tekerni, így azzal is tisztában van, mekkora kihívásba vágták a fejszéjüket lelkes DH-s barátaink. És most a nagy ugrás következik, ugyanis sikerült nekik. Hogy hogyan, azt mondja el ez a rövid kis beszámoló, s annak krónikása, aki átélte mindezt: én.


Már az elején megfogadtam, hogy nem hagyom magam elragadtatni az élmény által, és minél pontosabban megpróbálom leírni a tényeket, tapasztalatokat, minthogy az élményeket helyezzem előtérbe, de az az igazság, hogy utóbbi elkerülhetetlen.

Nekem a Bionicon Alva 180 Coil állatira szimpatikus. Nem tudok róla elfogultság nélkül beszélni. Az alakja, a teljesítménye, a mögötte húzódó technológia, illetve az, ahogy a nyeregben ülve érzem magam, mind-mind bevonják az embert abba az érzésbe, amit a járgány, és rajta keresztül a downhill stílus közvetít önmaga(m) számára. De kissé freeride-ba kezdtek kalandozni a gondolataim.



Hétfő reggel. Mindenki munkában, ezen a napon ebben az órában inkább csak nyugdíjasok sétálgatnak a "hegyen", szeptember utolsó nyáriasnak mondott napján. Az estére ígért viharnak és esőknek semmi nyoma az égbolton, ragyogó idő van, ideális a Bionicon csúcskategóriás downhill bringájának, az Alvának a teszteléséhez. Mint minden Bionicon, ez is fel van szerelve... nem, nem unalmas tényekkel és adatokkal, hiszen ez egy állítható geometriájú high-tech szerkezet. Ez igenis izgalmas, nem sok bringánál van beépítve olyan rendszer, ami egyetlen gombnyomásra átalakul lejtőaprítóból emelkedőásszá, míg a cég összes, terepre szánt modelljénél ez az alapfelszereltség része, így az Alvánál is.



Vagyis: ha fel akarunk menni a hegyre, magunk is feltekerhetünk, nem kell mindenféle liftrendszert vagy autót igénybe vennünk a kiindulóponthoz való feljutáshoz (ahogy a honlapon is írták, a legjobb pályák nem liftek és autóutak mentén vannak, és ezzel csak egyetérteni lehet). Ehhez csak meg kell nyomnunk egy kissé szerényen megbúvó gombot a kormányon, aminek hatására az első teleszkóp összenyomódik (180 mm-ről 90 mm-re), a hátsó pedig kifeszül, miközben a középcsapágy csak 1 centivel kerül közelebb a földhöz. Végeredményben a vázszögek jóval meredekebbek lesznek (5-5 fok a változás, ez elég soknak tekinthető), ami mászáshoz már ideálisnak tekinthető. Sajnos a geometria még nem minden, a súly is sokat nyom a latba, márpedig ez a gép csak a downhill kategóriában számít könnyűnek, amint azt magam is tapasztaltam felfelé menet, de ennek a gépnek nem is az a lényege, hogy leverje a pehelysúlyú XC gépeket.



Felértünk a megfelelő helyre. Nyilván nem ismerjük még egymást eléggé, meg aztán be is rozsdásodtam idén, nem volt túl sok lehetőségem DH-zni, így először a lankásabb részeken próbálom. Persze ez is olyan, mint a biciklizés - hogy egy stílusos példával éljek -, nem lehet elfelejteni, így aztán célba vettem a keményebb lejtőket is, kiálló sziklákkal, gyökerekkel, kanyarokkal, mélyedésekkel, néha-néha egy freeride-os és lépcsős részt közbeiktatva, letérve a nyomokról.  Azt kell mondjam, a szerkezet mesésen teljesített mindenhol, látszott rajta, hogy sokkal inkább ez az eleme, mint a lájtos lankák vagy az emelkedők, és akkor sem akart megölni vagy levetni, amikor úgy éreztem, nem teljesen csináltam valamit jól, zokszó nélkül javította a hibát. A lefele-teszthez sajnos nem sok adekvát nyomot találtam a budai hegyekben, de az igazsághoz azt is hozzá kell tennem, hogy idehaza nem is nagyon lehetne kihozni belőle a maximumot.

A próbaút alatt egyszer sem sikerült felkoppantanom a teleszkópot, ráadásul tökéletesen végezte a dolgát, nagyon elégedett voltam vele, még úgy is, hogy kicsit lassan indult meg az út elején, ez viszont részben az összekopásból is eredt, nap végére már kevésbé volt érezhető. A saját fejlesztésű G2-es csillapító egységgel ellátott villa egyszerűen jól működik és tág határok között állítható (90-180 mm), míg a hátsó rugóstag 3 állású: teljesen lockolt, közbenső állás és nyitott. A közbenső állásnak az a lényege, hogy teljes zárás nélkül csillapítsa a pogózást tekerés közben.



A Fat Albert gumik is tették a dolgukat, nem csúsztak, nem bizonytalanodtak el sehol sem, csak harapták a talajt, ahogy az 2,4-es gumihoz illik, és ahogy azt amúgy is elvárjuk egy harmonikusan összeillő elemekből összeépített, könnyű keréktől. A kontroll végig nálam volt, sehol nem éreztem azt, hogy nem én irányítom az Alvát. A stabilitáshoz a tengelyrögzítések is nagy mértékben hozzájárulnak, hiszen kiválóak, merevek, nem húzzák el a villát fékezésnél, és hátul is példaértékű az X12-es átütő tengely. Elől egyébként 15-ös átütős rögzítést találunk, ez a hátsó tengellyel valóban olyan megoldás, ami minden igényt maximálisan kielégít stabilitás és merevség tekintetében.



A váltás alapvetően pontos volt, de az érződött rajta, ahogy az egész bringán is, hogy a gép teljesen új, nem koptak még össze az alkatrészei, mint azt a rugózásnál említettem. Ezzel együtt is minden az elvárásoknak megfelelően történt, remek kaland volt az Alvát kipróbálni.

Összegezve mindent:
az Alva Coil egy remek gép, csúcsminőségű cuccokkal felszerelve, ami nyilván el is várható egy ilyen árkategóriájú kerótól, de ez ezen túlmegy: érzelmet vált ki az emberből, akár akarja, akár nem (ez ellen pedig nem érdemes küzdeni). Ha nem csak az a célunk, hogy fel tudjunk tekerni a hegyre, plusz lejőve ne idegbeteg módjára rángatva a kormányt kelljen kerülgetni a nagyobb terepelemeket, hanem még szeretni is akarjuk a bringánkat, erre az Alva a legmegfelelőbb alany, és abban is biztos vagyok, hogy többször is át akarod majd élni az "adrenalin rusht", amit képes okozni.


Bionicon kerékpárokkal kapcsolatos további információ IDE KATTINTVA érhető el.

Technikai adatok:
Váz: 7005 T6 AL
Súlya: 15,3 (tba.) kg
Villa: Bionicon Doubleagent G2 20mm 90-180mm
Rugóstag: X-Fusion Vector RC (69mm) (180 mm rugóút)
Kormánycsapágy: Bionicon /F.I.T.
Kormányszár: Bionicon /twin-lock
Kormány: Bionicon /bar (31,8mm-700mm-8)
Fékek: Avid Elixir R Matchmaker  
Váltókar: SRAM X7
Váltómű: SRAM X7
Hátsó váltó: SRAM X7
Hajtómű: Truvativ Stylo 36/22
Nyereg: Bionicon /trailscout
Nyeregcső: Bionicon /seatpost 30,9mm
Hátsó fogaskeréksor: SRAM PG 1070 12-36
Lánc: SRAM PC 1051
Felni: Alexrims FR30
Küllők: DT Swiss Competition 2.0-1.8
Gumik: Schwalbe Fat Albert 2,4 (hajtogatós)