Gerrans az ausztrál bajnokság és a hazai WorldTour-viadal, a Tour Down Under megnyerése után – ahogy beharangozónkban is írtuk – ma nem topfavoritként, hanem csapata „szabad vegyértékeként” szerezte győzelmét, vagyis a címvédő Matt Goss-t segítő GreenEdge-ből ő volt az, aki szabadon mozoghatott a támadásokra.
A 298 kilométeres verseny utolsó emelkedőjén a klasszikus sprinterek többsége, például Cavendish és Farrar már nem voltak a mezőnyben. A Poggio utolsó kilométerén végül az olasz Vincenzo Nibali indított döntő akciót, de megkapta a nyakába Gerranst és a svájci Fabian Cancellara is felzárkózott. A lejtőn és a maradék 3 kilométeren Cancellara vette át az irányítást, tempója arra jó volt, hogy az üldözők már ne érjenek fel, de leszakítani nem tudta szökevénytársait.
A hajrát is Cancellara indította, így borítékolható volt, hogy nem nyerhet, az egyébként is gyorsabb Gerrans könnyedén kerülte ki a célvonal előtt. A Classicissima után az ausztrál így minden bizonnyal a WorldTour ranglistán is átvette a vezetést a spanyol Alejandro Valverde-től. (bikemag.hu)
Ausztrál siker a Milánó-San Remón!
Létrehozva: 2012. március 17. 23:30
Az ausztrál Simon Gerrans fantasztikusan induló szezonját szombaton az olasz klasszikus, a Milánó San Remo megnyerésével folytatta, élete legnagyobb sikerét aratva ezzel.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS
AJÁNLOTT OLDALAK