A Giro Trentinón is szakaszt nyerő Colnagós Domenico Pozzovivo 6 km-rel cél előtt – az emelkedő legmeredekebb részén – próbálkozott meg a szakaszgyőzelemmel. Nagy kockázattal járt a szökés, mivel az utolsó 4 km már lankás volt, ahol egy kis termetű versenyző egyedül nem tud megfelelő tempót diktálni. Alex Zülle 1998-ban a hegyi hajrá után támadott, majd időfutam-képességeit megcsillantva a lapos részen húzott el a mezőnytől. Két teljesen eltérő testi felépítéssel rendelkező kerékpáros, a szakasz végére mégis közös nevezőre jutottak…
Az apró termetű, kiváló "hegyimenő" pillanatok alatt fél perc előnyt szerzett a 10-12%-os meredek szakaszon.
A baszk Intxausti, a Movistar versenyzője is kedvet kapott a szökéshez. Érdekes üldözőverseny alakult ki a két “hegyimenő” között, mindazonáltal a mezőny tisztában volt, hogy komoly előnyre Pozzovivo nem tud szert tenni. Intxausti nem érte utol Pozzovivót, a favoritok pedig pontosan kiszámolták, hogy mennyi erőt érdemes ezen a napon magukból kiadni. Joaquim Rodriguez még begyűjtött 8 másodperc jóváírást: jól jön majd a végelszámolásban – gondolta. Hesjedal a lapos szakaszon magára talált, és simán bejött a többi Maglia Rosa várományossal. (bikemag.hu nyomán)
A 8. szakasz eredménye:
1 Domenico Pozzovivo (Ita) Colnago – CSF Inox 6:06:05
2 Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team 0:00:23
3 Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:00:27
4 Thomas De Gendt (Bel) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team
5 Dario Cataldo (Ita) Omega Pharma-Quickstep
6 Damiano Caruso (Ita) Liquigas-Cannondale
7 Gianluca Brambilla (Ita) Colnago – CSF Inox
8 Bartosz Huzarski (Pol) Team NetApp
9 José Rujano Guillen (Ven) Androni Giocattoli
10 John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale
Az összetett állása:
1. Ryder Hesjedal (Can) Garmin – Barracuda 32:23:25
2. Joaquim Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:00:09
3. Paolo Tiralongo (Ita) Astana Pro Team 0:00:15
4. Roman Kreuziger (Cze) Astana Pro Team 0:00:35
5. Benat Intxausti Elorriaga (Spa) Movistar Team
6. Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:40
7. Damiano Caruso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:45
8. Dario Cataldo (Ita) Omega Pharma-Quickstep 0:00:46
9. Frank Schleck (Lux) RadioShack-Nissan 0:00:48
10. Eros Capecchi (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:52
