Amerikai győzelem a Giro prológján

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 5. 23:32
Az amerikai Taylor Phinney amolyan Cancellara-stílusban agyonverte a mezőnyt a Giro d’Italia első napján, a 8,7 kilométeres prológon, melyre a további két sík szakaszhoz hasonlóan Dániában került sor idén.


Az ilyenkor még hűvös Herning városában egy közepesen technikás pálya várta a mezőnyt néhány lassító kanyarral, melyeket az eső „érdekessé” tett volna, de szerencsére megúszták az égi áldást a bringások. A percenkénti indításos kronón sokáig tartotta magát a litván Ramunas Navardauskas referenciaideje, de az olasz Manuele Boaro érkezésével a későbbi dobogósok egymás után repültek be jobbnál jobb időkkel a célba. Közülük is egy klasszissal kiemelkedett Phinney, akinek 9 másodperces előnye a brit Geraint Thomas-szal szemben ilyen rövid pályán meggyőző különbség, és ez mozgásukon is látszott a célegyenesben.

Érdemes megnézni a favoritok teljesítményét is, nyilván az első napon nem lehet a teljesség igényével elemezni az eredménylistát, mégis, pár észrevétel, ha hátulról nézzük a generált:

Nem meglepetés, hogy a kistermetű hegyi menők megkapták a perc fölötti hátrányukat, így Cunego, Scarponi, Gadret, Nieve, Rujano és Sella is. Frank Schleck teljesítménye az égvilágon semmit nem árul el, viszont Pozzovivo láthatóan csipkedte magát, az, hogy magához képest jó teljesítménnyel Scarponiék előtt ért be, azt mutatja, számítanak neki a másodpercek. Még inkább igaz ez a katalán Joaquim Rodriguezre, aki kimondottan jól ment, nagyságrendileg közel fél perccel megelőzve hasonló karakterű ellenfeleit.

Kiderült, hogy a Garminból Vandeveldét nem érdekli az összetett, Hesjedal lesz az első ember, a kanadai viszont odatette magát, a 16. helyen végezve. A kétszeres győztes Ivan Basso is elégedett lehet, ellenfelei közül a cseh Kreuzigerrel mentek hasonló időt. Érdemes megemlíteni Giovanni Viscontit is, akit bár nem úgy ismerünk, mint összetett menőt, 39. helye mégis azt mutatja, hogy komolyan küzdött a másodpercekért, talán a rózsaszínű trikóra hajt az első kisebb emelkedő befutók után. (bikemag.hu)

Az 1. szakasz eredménye:
1. Taylor PHINNEY BMC 10:26 Palmarés completo
2. Geraint THOMAS SKY 9 mp hátrány
3. Alex RASMUSSEN GRM 13 mp hátrány
4. Manuele BOARO SAX 15 mp hátrány
5. Gustav LARSSON VCD 22 mp hátrány
6. Ramunas NAVARDAUSKAS GRM 22 mp hátrány
7. Brett LANCASTER OGE 23 mp hátrány
8. Marco PINOTTI BMC 24 mp hátrány
9. Jesse SERGENT RNT 26 mp hátrány
10. Nelson Filipe SANTOS SIMOES OLIVEIRA RNT 27 mp hátrány

Címkék: giro_d_italia