Szombat reggel úgy indultam utamra, hogy saját – szurkolói – szempontomból nem különösebben izgatott már a hétvége: Andy Schlecknek sajnos már nincs esélye, Cotador ráver egy percet a kronón, Cavendish megnyeri a párizsi befutót, Ale Jet pedig megvédi a zöld trikót.
Egyvalamiért aggódtam csak, vajon hogyan sikerül majd itt, honlapunkon fenntartani az érdeklődést, annyira lefutottnak látszott minden… Azután szombat délután, munka közben, a legnagyobb pörgés közepette csörög a telefon: - „Naaa? Nézed??? (…) Hogyhogy nem??? Te hülye vagy b...g???”
- OK , mondom, nézném én, de blablabla… de mondd már akkor mi van? Contador nyer, mi?
- Andy Schleck 2 másodpercre van összetettben a harmadik mérőpontnál a sárga trikótól.
- (...) Mi??? – Totális megsemmisülés, Nem üvöltözhetek teli torokból a tv-előtt Andynak, nem látom, ahogy megcsinálhatja, amire magam se tettem volna egy vasat sem. Hát megőrülök, megbolondulok, hogy ebből kimaradok. Egy rövid időre a Tour de France töltött ki mindent, néztem magam elé, mint amikor élete nagy tévedéseire jön rá az ember: nem láthatom…
Nem láthatom az év legnagyobb versenyének legnagyobb pillanatait, ráadásul nem láthatom, hogy akinek szurkolok, megcsinálja a lehetetlent, nem láthatom, amire vártam a hegyekben, sikerül megrogyasztani Contadort, ott, ahol aztán senki, de senki nem várta.
Pár nappal ezelőtt még próbáltam megmagyarázni, hogy Andy időfutamáról nem sokat tudhatunk, de emlékszem, amikor már 22 évesen remekül ment a Giro d’Italia záró kronóján, amikor igazán kellett. Azóta pedig nem kellett úgy istenigazából, legalábbis egyszer sem alakult úgy a helyzet, hogy élete időfutamát kelljen teljesíteni. Szóval megcsinálhatja ez a srác, csak abban a nyavalyás sárgában kéne indulni egy kis előnnyel…
A 17. szakaszon, a Tourmalet legendás csúcsára felfelé azonban nem sikerült megszerezni az összetett vezetést – eldőlt, gondoltuk mindnyájan... És akkor térjünk vissza a szombat délutánhoz, a SPORT benyomott nekem egy gyomrost, jelezve: „Kicsit több tiszteletet, kiscsávó!”
Ott álltam ledöbbenve, kezemben a telefonnal, őszintén nem érdekelt már ott se munka se semmi, csak az, hogy elszalasztottam egy óriási pillanatot, egy olyan pillanatot, ami csak a sportban lehetséges, ne is magyarázzuk túl. A Tour de France ereje – sokan kérdezik, mitől ennyire különleges ez a kerékpárverseny, és egy fél mondatban meg lehet fogalmazni: „Mert ez a Tour de France.”
 |
|
| Fotó: Reuters | |
Élő telefonkapcsolat, a megrendítő ütés után gyomrom továbbra is görcsben, nem vagyok ott a képernyő előtt… Mintha bármennyit is számítana, hogy nem vagyok ott, hát persze, hogy számít, ha ott üvöltenék, akkor biztosan még gyorsabban menne Andy…
És nem ment. Helyre állt a világ rendje, két nap távlatából az eredménylisákat böngészve már semmi extra: Contador fordított a táv utolsó negyedében, végül 31 mp-vel jobb volt a kronón, összetettben 39 másodperccel nyert, ennyi.
És persze: „na persze, az a bizonyos 39 másodperc.” Egy apró hiba, ami eldönthet egy versenyt. Valahol ez gyönyörű, és bizonyítja, hogy a sportnál nincs nagyobb zseni a forgatókönyvek terén. Persze van, akiben a negatív érzések dúlnak ennek kapcsán, így van ez rendjén. A rosszmájúbb Contador-szurkolók pedig röhögnek a puffogókon, ez is a legőszintébb emberi örömök egyik fajtája, kár is lenne tagadni.
Aztán ismét eszembe jut, amit a Tourmalet szakaszának közvetítése közben írtam, hogy a fene vigye el, mennyivel egyszerűbb lett volna, ha kicsit többet kockáztat Andy a prológon. Ahogy maga is nyilatkozta: "Egy háromhetes viadalon egyetlen nap sem hagyhatsz ki, különben drágán megfizetsz érte. A hegyekben partiban voltam vele. A prológot viszont elrontottam. Mindegy is, csak a végelszámolás számít, és ő 39 másodperccel jobban teljesített."
 |
|
| Fotó: Reuters | |
Ne is folytassuk a „Ha” kezdetű, „volnákkal” teletűzdelt mondatokat. Ezen a Tour de France-on végül is minden volt, amiért imádjuk a sportot: Küzdelem, dráma, szépség, fájdalom, sorsszerűség, igazságtalanság, ilyen-olyan különálló epizódok, vitaindító események, sportszerűség, sportszerűtlenség, rafináltság, emberi nagyság vagy gyengeség megnyilvánulása, stb. – amiről beszélhetünk még pár évig mi, akik rajongunk a Tour de France-ért.
A Tour de France-ért, amivel együtt lehet lélegezni, ami a harmadik hét végére a testünk részévé válik, teljesen máshogy lüktet a helyszínen követve, vagy akár a képernyő előtt, de még egy árva mobiltelefonon érkező információkon keresztül is. Három hétig együtt élünk vele.
Most éppen a zárószakasz televíziós közvetítésének ismétlése megy, ami – furcsán hangzik – így hétfő délelőtt, felvételről, már nem is annyira érdekel. Pedig arra sem volt még időm, hogy megnézzem, ki lett Cavendish mögött a második a szakaszon.
A Tour de France, a nagy utazás évről-évre, tegnap délután véget ért. Aki pedig követte, gazdagabb lett egy emlékkel, ki ilyennel, ki olyannal, de a kerékpársport rajongóknak életük részévé vált. Egy újabb, a korábbiakhoz képest teljesen más epizód, amiről sokat tudunk még beszélgetni.
Alberto Contador megkoronázásával ért véget a 97. Tour de France vasárnap, a sprinterek utolsó erőpróbáját Mark Cavendish nyerte, akárcsak tavaly. Ötödször ért elsőként a célba a versenyen. A zöld trikó az olasz Alessandro...
Tovább a teljes cikkhez »