A Schleck-tesók edzése súlyosan elavult

Szerző: BHLétrehozva: 2011. november 2. 10:59
Profi kerékpáros körökön belül köztudomású, hogy a Tour de France háromszoros ezüstérmes luxemburgi Andy Schlecknek – és bátyjának, Franknak is – az időfutamban kellene elsősorban javulnia, hogy egyszer ő állhasson fel sárga trikóban a párizsi pódiumra.

Andy már nyilatkozott nemrég, hogy meg is szeretne tenni mindent a fejlődés érdekében, ehhez egy spanyol szakember, Josue Aran is a segítségére van, aki a spanyol sportnapilap, a Marca hasábjain keresztül tájékoztatott a Schleck-testvérek tervezett téli felkészüléséről.

 

„Óriási tehetségek, de az edzésmódszereik kissé elavultak. A kerékpársport hatalmas fejlődésen ment át az utóbbi években, és nagyon nehéz úgy nyerni, hogy nem figyel az ember a legapróbb részletekre is, melyek akár döntőek lehetnek. Ők pedig annyira kiválóak voltak mindig, született tehetségek, hogy azt hitték nem kell tenniük semmit. Már korábban is mondtam nekik (Schleckék már dolgoztak együtt Arannal), hogy jók, de fejlődniük kell. Ahhoz, hogy Tourt nyerjenek, javulni kell a lejtmenetben – különösen Franknak – és az időfutamban.”

Reuters
  Fotó: Reuters

Pár éve érdekes felmérést készítettek a Specialized szakemberei melyen kiderült, hogy az időfutamban kiváló csapattárs, Fabian Cancellara lazaságának, hajlékonyságának köszönhetően mélyen lehajolva, aero-pozícióban is hatalmas watt-teljesítmény leadására képes, miközben Schleckék ennek teljes ellentéteként sokkal merevebbek voltak, alacsonyra bekönyökölve lényegesen romlott a hasznosítható erő.

Reuters
  Fotó: Reuters

„Nem csak a kihasználható maximális erejüket akarjuk fejleszteni – ami az iőfutamban nagyon fontos – hanem a koordinációjukat és a stabilitást, ami nagyon fontos a lejtmenetben és a hatékonyabb pedálozásban. Ehhez hetente háromszor speciális gyakorlatokra van szükség, aminek meglesz a haszna szezon közben. Andy és Frank is nagyon jók a kerékpározásban, de semmi másban. Szeretnénk, ha teljes testüket tekintve fittek lennének, nem csak a lábaikban lenne erő – hasonlóan, mint Armstrong, de nem annyira. Ez nem menne a hegymenet rovására, csak az időfutamban és a lejtőkön jelentene javulást.” – folytatta Aran.

A 2012-ben az összeolvadó RadioShack-Nissan-Trek csapatát erősítő Schleck-testvérek egyébként táplálkozási szokásaikon is változtatni szeretnének, valamint a jeges fürdőt is felvennék a regenerációs tevékenységeik közé.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Andy Schleck fogára fogja a szezonzárást
A Tour de France ezüstérmese, Andy Schleck nem hívta fel magára a figyelmet a francia körverseny óta, eltűnt kissé a fókuszból. A luxemburgi a francia Cyclism’Actu-nak nyilatkozott:...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
24 ÓRA
23:12  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók