A norvég óriás a Vueltán is beköszönt

Szerző: BHLétrehozva: 2010. szeptember 2. 18:17
A norvég Thor Hushovd nagyszerűen felépített győzelmet aratott Daniele Bennati előtt a Vuelta a Espana 6. szakaszán, ami a szokásostól kissé eltérő mezőnyhajrával végződött...
Fotó: Reuters

A Caravaca de Cruz és Murcia közötti 151 kilométeres etap végén (20 kilométerre a céltól) ugyanis egy rövid (4 km), de nehéz emelkedő okozott szelekciót a mezőnyben, megfosztva a sprinterek jó részét (köztük Cavendisht, Farrart, stb.) a győzelmi esélyektől.

 

A Liquigas gőzerővel dolgozott rajta, hogy növelje így Bennati esélyeit, hasonlóan a Katyusa (Pozzato) és a Cervelo (Hushovd) is komoly tempót diktáltak. A lejtmenetben többen is próbálkoztak a célig, például Gilbert, Pozzato, Barredo, de a bolyban maradt sprinterek csapatai nem hagytak senkit megszökni. A Cervelo nagyszerű munkát végzett, Hushovd lábaiban pedig maradt elég erő ahhoz, hogy a sprinten ő haladjon át elsőként a célvonalon.

Reuters
  Fotó: Reuters

Kemény nap volt, de egyre jobban érzem magam és jobb vagyok a hegyeken, így még maradt bennem erő a sprintre. Az ilyen típusú szakaszok tökéletesen fekszenek nekem. Nem volt azért annyira egyszerű, megszenvedtem az emelkedőn, de utána Cuesta és Florencio nagyszerű munkát végeztek a célig. Bennatira tettem a kereket, majd elég könnyedén nyertem a hajrát – nyilatkozta a norvég óriás.

Az összetettben nem történt változás, az éllovasok közül mindenki ott tudott maradni a 60 fős élbolyban.

A 6. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Thor Hushovd (Nor) Cervelo Test Team 3:36:20
2. Daniele Bennati (Ita) Liquigas-Doimo  
3. Grega Bole (Slo) Lampre-Farnese Vini  
4. Allan Davis (Aus) Astana  
5. Filippo Pozzato (Ita) Team Katusha  
6. Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto  
7. Peter Velits (Svk) Team HTC - Columbia  
8. Pablo Urtasun Perez (Spa) Euskaltel - Euskadi  
9. Samuel Dumoulin (Fra) Cofidis, le Credit en Ligne  
10. Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale  
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto 22:36:26
2. Igor Anton (Spa) Euskaltel-Euskadi 0:00:10
3. Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha  
4. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Doimo 0:00:12
5. Peter Velits (Svk) Team HTC-Columbia 0:00:16
6. Tejay Van Garderen (USA) Team HTC-Columbia 0:00:29
7. Xavier Tondo (Spa) Cervélo Test Team 0:00:49
8. Frank Schleck (Lux) Team Saxo Bank 0:00:50
9. Ruben Plaza (Spa) Caisse d’Epargne 0:00:54
10. Ezequiel Mosquera (Spa) Xacobeo Galicia 0:00:55

 

Hozzászólások
24 ÓRA
20:53  Pünkösdkor jön a Gemenci Nagydíj18:11  Hegy volt, változás nincs a Girón  Megvan az olimpiai magyar bringásVa  151 km után beérték, de megnyerte!Va  Vállzúzódás miatt száll ki a Giró-bólSzo  Costa Rica-i siker, dán ász rózsaszínben  Triplázott a sprinterkirály a GirónSze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolója
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók