A hivatalos közlemény: Contador távozik!

Szerző: Takács TamásLétrehozva: 2010. július 28. 21:25
Alberto Contador a három napja véget érő Tour de France győztese hivatalos sajtóközleményben erősítette meg, hogy visszautasítja csapata, az Asztana ajánlatát a szerződéshosszabbításra. Hamar állást foglalt a kazah gárda is, az alábbiakban a két fél kommünikéje olvasható:




Alberto Contador sajtóközleménye:

 

Alberto Contador elutasította az Asztana ultimátumát, aminek értelmében azonnali választ kértek, hogy hosszabbítson a következő szezonokra. Contador időt kért a csapat vezetőitől, hogy átgondolja a folytatást, mert számára ez fontos döntés. A felek álláspontjai nem voltak messze egymástól, de a csapat sürgősen tudni akarta, hogy a háromszoros győztes náluk folytathatja-e vagy nem, mert el akarják kezdeni a 2011-es csapat tervezését.

A szerződés az Asztana és Alberto Contador között a Discovery csapat feloszlása után kezdődött, és három évre köttetett, az idei szezon végéig. Ezalatt Contador egyebek között Giro d’Italia-t, Vueltát és két Tour de France-t nyert. Miután megnyerte a 2010-es Tour de France-t, Alberto Contadornak idő kell, hogy nyugodtan átgondolja a lehetőségeit, hol folytassa a jövőben, de még egyelőre egyiket sem zárja ki.

Jacinto Vidarte - sajtófőnök

Az Asztana csapatának kommünikéje:

Alberto Contador visszautasította az Asztana ajánlatát

A sajtóügynöksége által kiadott közleményből értesültünk róla, hogy Alberto Contador nem kíván tovább tekerni az Asztana csapatában, ahol két Tour de France-t nyert, Giro d’Italia-t és Vueltát. A kazahsztáni szponzor három éve a legjobb munkakörülményeket biztosította számára ezeknek az eredményeknek az eléréséhez.

Alberto Contador a Tour de France startja előtt úgy döntött, szeretne hamar szerződést hosszabbítani az Asztana csapatával. Az ajánlatunk kedvezőbb volt a korábbi szerződésénél, de a lehető leghamarabb kellett aláírni ahhoz, hogy a legjobb körülményeket tudjuk megadni a következő szezonra. Alberto Contador maga kérte ezt, hogy minél nyugodtabban teljen a holtszezon.

Július 25. estéjét, a Tour de France befutóját állapítottuk meg határidőnek, majd ezt meghosszabbítottuk 48 órával a kérésére, úgy gondoltuk, teljesítettük Alberto Contador kívánságait. Soha nem helyeztük nyomás alá, mindig azt tettük, amit kívánt.

A döntése, hogy elmegy, nem rajtunk múlott, hanem külső okai vannak. Tiszteletben tartjuk a választását, és jó szerencsét kívánunk neki.

Az Asztana kommunikációs osztálya

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hivatalos: a Schleck-tesók is lelépnek
A Tour de France második helyezettje, Andy Schleck hivatalos levélben írta meg a cyclingnews.com portálnak, hogy testvérével, Frankkal távoznak Bjarne Riis csapatától jövőre, és részt vesznek egy hazai, luxemburgi csapat...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador Schleck csapatában?
A Tour de France győztese, Alberto Contador, miután a párizsi befutót követően nem írta alá a szerződéshosszabbítást a kazah Asztana csapatával, ismét találgatások kereszttűzébe került......
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
Törölt felhasználó 2010. július 28. 23:13 (1)
Avatar_70_male
Újonc
  0
MODERÁLVA
24 ÓRA
11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!Sze  Contador nem nyilatkozott doppingügyéről  Bassónak fáj, hogy nem lehet válogatottVa  Halálugrás: elhunyt a BMX-sztárCsü  Korzikáról indul a 2013-as TourSze  Dopping: a büntetések zavarában a KobraKe  Gyakorlatilag végleges a WorldTour-listaSzo  Kommunista segítség Gianetti csapatának?Csü  Két évet kapott a Vuelta-ezüstérmesKe  Valverde nem mutatkozhatott be MadridbanVa  A Vacansoleil is a profi első osztálybanSzo  Hivatalos: Valverde a Movistar sorábanSzo  Landis egy éves börtönbüntetést kapottCsü  Contadorral kezdenek a magyar profik?Sze  Bodrogi csapata profi státuszban 2012-reKe  A két Giro-győztes egy csapatban jövőre!Szo  Alberto Contador megnősült!Szo  A Vuelta győztese marad a süllyedő hajón  Martin célja a sárga trikó és az olimpiaSze  Nyolc csapat már a 2012-es WorldTourbanSze  A Schleck-tesók edzése súlyosan elavultKe  Hivatalos: lesz magyar bringás LondonbanVa  Győzelemmel búcsúzott 2008 Tour-győzteseSzo  A HighRoad-é a legtöbb WorldTour-sikerSze  Spanyol \"nem\" az éjjeli doppingtesztekreSze  Nem tiltják el a Touron bukó oroszt?Ke  Friss közlemény a WorldTour helyzetéről  XTerra-vb: Armstrong bukott, Poór 11.Va  Cavendish és modell barátnője babát várSzo  Átigazolási helyzetkép a WorldTourban  Csőd a Vuelta-győztes csapatában!  XTerra vb: Armstrong és Poór egy pályánCsü  Evans szerint Contador nem Tour-favoritCsü  Olimpiai kvóta országúti kerékpározásbanSze  Sztárok a 2012-es Tour esélyeirőlKe  A 2012-es Tour de France prezentációjaKe  Gilbert: Ezt nehéz lesz megismételni...  Armstrong indul a Hawaii XTerra vb-n!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók